League of Legends

Őrületes Master Yi + Taric stratégia terjed Kínából!


A legnagyobb probléma az egésszel, hogy még működik is. Ez pedig sok esetben frusztráló tud lenni.

Egyre nagyobb figyelmet kap egy új, őrületes stratégia, amiben Master Yi és Taric technikailag 2v5-ben nyer mérkőzéseket. Elsőre meglehetősen furcsának fog hangzani a dolog, de egyre többen alkalmazzák, mert működik!

Az új stratégia a kínai régióból származik, ám mivel ténylegesen képes mérkőzéseket eldönteni, más régiókban is egyre sűrűbben lehet látni. Két kulcsszereplője van a taktikának, Taric és Master Yi. Ám itt jön a nem várt fordulat, Taric-ot a középső ösvényre kell vinni, míg Master Yi mehet a megszokott helyére, a dzsungelbe. A lényeg, hogy Master Yi a lehető legtöbb farmot szerezze a játék elején. Ebből a mondatból a szemfüles játékosok kideríthették, Taric nem farmolni megy a középső ösvényre, hanem támogatni Master Yi-t. Míg a dzsungeles szedi a jungle campeket, addig Taric fagyasztja (freezeli) az ösvény minionokat, amiket Yi, miután végzett a fák közötti dolgával szépen komótosan leszed. Ezzel a rakás farmmal és egy-két potenciális killel a korai szakaszban, Master Yi jóval hamarabb eléri a power spike-jait (amikor igazán erős), minthogy az ellenfél csapata reagálni tudjon rá.

Taric szerepe innentől kezdve érthető. Az ösvényben biztonságosan tud freezelni anélkül, hogy eladná a meccset az ellenfél midesének, majd mikor harcra kerül a sor, pajzsolja, gyógyítja és sebezhetetlenné teszi a bivalyerős Master Yi-t.

A csapat maradék három tagja meg vagy beszáll a buliba, vagy az egyik oldalsó ösvényről végignézik, ahogy a duó relatíve gyorsan szétkapja az ellenfél ötösét.

Láttunk már több olyan cheese kombót, amiben Master Yi volt a kulcs, emlékezzünk csak az Ardent Rush Kayle topra. Azt a stratégiát az Ardent Censer gyengítése ellehetetlenítette, valamint megtanultak ellene játszani az emberek. A mostani stratégia viszont tökéletesen illeszkedik az új dzsungel viszonyokhoz, valamint Master Yi számára áthidalja a problémás pontokat. Ezzel a farmstratégiával nincsenek szintproblémák, a plusz minionokból kapott tapasztalati ponttal pont azt lehet elérni, hogy ne sújtsa a dzsungelest a gyengített jungle EXP.

 

Forrás: Wikia

Ha valaha azon törtétek magatokat, hogy jobb Master Yi játékosokká váljatok, akkor biztosan hallottatok már a világ talán legikonikusabb Master játékosáról, Cowsepről. A játékos arról híres, hogy a világ legnagyobb szerverein, s azoknak is a legmagasabb szintjén gyalulja le a közösséget Master játékával, így érthető, hogy hozzá is eljutott az új stratégia híre, ám meglepő véleménnyel áll a dologhoz.

“Sokan úgy érzik ez Master Yi egyszerű képességszerkezete miatt lehetséges. Egyáltalán nem gondolom, hogy ez így van, én úgy látom, hogy a probléma sokkal mélyebben keresendő. De azt kell, hogy mondjam, még Master Yi mainként is rettenetesen idegesítőnek találom a stratégiát.”

A jövőben tehát lehetséges, hogy érdemes lesz az egyik delikvenst tiltani a kombinációból, mégiscsak jobb a békesség!

Ti találkoztatok már a Master – Taric stratégiával?

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva