Counter Strike

2018 legbénább LAN csalási kísérlete: táblán mutogatta merre támad az ellenfél, majd kikaptak


A nézőtéri csalónak semmi köze nem volt a csapatokhoz, egy admin mellett ülve hozta össze a mutatványt.

LAN versenyek kameraképein gyakran láttunk már olyat, hogy a nézők egy táblára írt üzenettel próbáltak segíteni egy csapatnak. Ezúttal azonban a lehető legpofátlanabb és legbénább módon oldotta meg a dolgot egy orosz fan:

Az első sorban, az admin mellett ülve mutogatta az ALTERNATE csapatának, melyik lerakóra támad az ellenfél.

Ráadásul a képeken tisztán látszik, a feltartott tábla kb éppen szemmagasságban volt a színpadon ülőknek. A rendezvényen ülő német kommentátor, zescht vette észre a furcsa jelenséget, és meg is örökítette a csalási kísérletet. Azért csak kísérlet, mert az ALTERNATE csapata az ég világon semmit sem vett észre mindebből. A lelkes szurkoló ugyanis nem velük volt, csak egy random orosz néző szórakozott. Legalábbis az ALTERNATE coach-a ezt mondta az esetről.

Zescht képeiből látható, hogy Overpass-on próbált súgni a németeknek, akik viszont így is kikaptak 16:9-re. Ezek után simán el is hisszük, hogy semmit nem vettek észre belőle.

A dolog mindenesetre eszméletlen ciki, hiszen mindez egy admin orra előtt történt, majd bejárta a Redditet is. Ráadásul nem egy mezei LAN-ról, hanem egy ESL One: Köln kvalifikációs versenyről beszélünk. A moszkvai GG.BET Majestic első helyezettje ugyanis beülőt nyer a 300 000 dollár versenyre, a többiek pénzdíjban részesülnek.

Az egyetlen pozitívum a történetben tényleg az, hogy nem múlott semmi a dolgon és nem befolyásolta a meccset az orosz szurkoló próbálkozása.

De reméljük a táblákat ezentúl jobban figyelik majd a szervezők, hogy még egy ilyen elő ne fordulhasson a LAN alatt.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva