Counter Strike

FLEAV is kilépett a GameAgents-ből, teljes széthullásban az együttes


Lassan vége lesz a történetnek, flash és koloRRR után FLEAV is bejelentette távozását.

Újabb játékos hagyta el az utóbbi idők legmagasabban jegyzett magyar együttesét. Először flash, távozott a csapatból, majd nem sokkal utána koloRRR is bejelentette kiválását. Most pedig FLEAV döntött úgy, hogy otthagyja az csapatot. Mindezt egy rövid, de annál lényegre törőbb Tweetben adta tudtára a világnak:

Tulajdonképpen mostmár csak gabesson és Barcode tagjai az eredeti lineupnak, kory még mindig csak tryout. Ettől függetlenül persze remekül játszik, valószínű hogy tagja lesz a következő lineupnak, már ha egyáltalán lesz ilyen.

Felkerestük Leventét, ám a kiválását firtató kérdésekre nem kívánt válaszolni. Megkerestük gabessont, a csapatkapitányt is, ám eddig tőle sem érkezett válasz a friss eseményekről.

Amint megtudjuk a kilépés okait, közzétesszük az információt, addig viszont csak találgatni tudunk, hogy miért váltak el a srácok útjai. Elég valószínű, hogy hasonló okok miatt ment el ő is, mint koloRRR. Amíg fiatal, addig szeretne minél magasabbra törni.

“Nekem a CS a legfontosabb” – KoloRRR otthagyta a GA-t

Mindketten bizonyítottak már külföldön, egyaránt a Prophecy csapatában. Könnyen lehet, hogy mindketten arra veszik majd az irányt és nemzetközi mixekben próbálkoznak majd.

Az ötlet egyáltalán nem elvetélt, és nem kizárólag a FaZe példája miatt. Ott van az Imperial példája, ahol fiatal, tehetséges FPL játékosok lövik halomra az ellenfeleket és jutnak le egymás után a DreamHack LAN-okra.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva