Counter Strike

1 hülye leköpte, 200 másik kiállt mellette – megható szurkolói sztori a pokoli brazil arénából


A pokolból a mennybe repítették a brazil szurkolók MAJ3R-t és csapatát. Jókora érzelmi hullámvasúton esett át a Space Soldiers az SK meccs után.

Nehéz versenyen vannak túl a Space Soldiers játékosai. Az ESL One: Belo Horizonte során nem jutottak a legjobbak közé, plusz odalett egy szép sorozat és még a szurkolókkal is balhéba keveredtek a törökök.

Az A-csoport kiesési meccsén a Space Soldiers a hazai rajongók előtt pályára lépő SK-val mérkőzött a továbbjutásért. A pokoli hangulat az egész meccsen érezhető volt, az elemzők gyakran egymást sem hallották a közönségtől.

A közönség tehát egyértelműen az SK-val volt, néhányan azonban egy picit túlzottan is elragadtatták magukat a meccs hevében. A Space Soldiers-t a vonulás alatt végig inzultálták, a csapat irányítóját MAJ3R-t valaki még le is köpte a vonulás közben.

Ezek után teljesen jogos volt a csapat óvatossága, akik nem igazán szerettek volna ismét a brazil fanok közelébe kerülni. A meccs utáni interjúban MAJ3R kifejtette, az eddig tapasztaltak alapján úgy érzik, nem szereti őket a brazil közönség. A csapat a másnapi dedikálásra sem vette rá magát szívesen, de végül mégis elmentek.

Ezen a ponton nyugodtan mondhatnánk, hogy “ezután olyan dolog történt, amire még MAJ3R sem számított”, vagy hogy “ilyet még nem láttunk a CS:GO történelemben”. Mert bármekkora bullshit dumának is hangzik, tényleg ez a helyzet:

Többszáz, dedikálásért sorban álló brazil szurkoló kért elnézést MAJ3R-től amiatt az egy hülye miatt, aki leköpte őt a nézőtéren. A fenti megható levelet szintén egy rajongó írta, és akárki is volt az, tökéletesen fogalmazta meg, miről is szól egy ilyen rendezvény:

“Hidd el, a brazilok igenis szeretnek titeket. Természetesen az SK a kedvenc csapata itt mindenkinek, de a szívünk elég nagy ahhoz, hogy mások is beleférjenek.”

A levélről készült fotó szélvészként söpört végig a közösségi médián és reméljük eljutott azokhoz is, akik leköpték és megfenyegették MAJ3R-t a vonulás során. És ha látja ezt az üzenetet, hogy miként viszonyulnak más honfitársai az ellenfelekhez, hátha tanul is belőle.

Az mindenesetre biztos, hogy a dedikálás alatt rájuk zúduló szeretet és a fenti levél hatására a Space Soldiers-nek kellemes emlék marad az ESL One: Belo Horizonte. Hiszen bár nem jutottak túl messzire a tornán és megalázták őket, a rajongók később mindent jóvá tettek és megmelengették a törökök szívét!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva