PUBG

Ideje volt már! – Jön a PUBG rangrendszere


Végre egy olyan újdonság érkezik, amire szükségünk van!

Végre valami üde újdonság érkezik PUBG fronton! Sammie, a PUBG Corp. közösségi menedzsere megerősítette, hogy dolgoznak egy új rank rendszeren, ami remélhetőleg sokkal teljesebb összképet fog adni, mint a jelenleg használatos leaderboard.

Mivel igencsak fogyatkozóban van a játékosbázis, ezért nyilván lépéseket kell tennie a cégnek, WACKO pedig épp arra hívta fel a figyelmüket, hogy mivel lehetne megtartani a játékosokat. Véleménye szerint rangokra/szintekre lenne szükség, küldetésekre és matchmakingre.

A karrrier nem sok infót mutat, főleg, hogy több funkció nem is működik

A fentebb felsoroltak között az MM már úgy, ahogy működik, de az biztos, hogy nem mindig sikerül 100 hasonló teljesítményű játékost találnia, de ez valószínűleg épp a jelenlegi rendszer hiányosságai miatt van így. Ha tényleg bejönnének a rangok, úgy, mint a Counter-Strike esetén, az nagy lökést adhat a játéknak, hiszen a CS esetén is sokan azért játszottak egyre többet és jobban odafigyelve, mert szerettek volna javítani a rangjukon. Ennek persze van egy árnyoldala is, egyrészt kevesebbet funolnak az emberek, másrészt pedig a “boost service” szolgáltatásokért is hajlandóak fizetni egyesek.

A küldetéseket pedig nagyon jópofán is meg lehetne oldani, emiatt például olyan helyekre is ellátogathatnának egyesek, ahova egyébként nem szoktak ugrani. A plusz BP-ért mindent! Másrészt  pedig ez is adna egyfajta célt a játékon belül, az régóta köztudott, hogy az emberek szeretnek célokat elérni, erre pedig jelenleg csupán az achievementek adnak lehetőséget, de ehhez szükség van a Steam overlay-re is, az pedig rengeteg játékosnál alapból ki van kapcsolva.

Kíváncsiak vagyunk, hogy mit fog bevezetni a PUBG Corp, az biztos, hogy erre már szüksége volt a játéknak!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva