PUBG

Óriási mérföldkőhöz ért a PUBG – Életében először akciós a játék!


Életében először akciót kapott a játék!

Erre nem gondoltunk, a PUBG Corp. bejelentette, hogy akciós lesz a játék. Korábban azt nyilatkozták, hogy sosem fog akciót kapni, ám most meggondolták magukat, hiszen több, mint 400 millió játékos próbálta már ki a PUBG-t a különböző platformokon. Az Xbox és a PC-s eladások pedig elérték az 50 milliót, naponta pedig több, mint 87 millión játszanak a PUBG-vel (a mobil platformot is beleszámolva).

Emiatt a mai naptól kezdve július 5-éig 33 %-os akciót kap a játék, így 19,99 $-ért szerezhetjük be (ez nálunk sajnos 20 euró)! Aki még nem tette volna meg, az most igencsak jó áron húzhatja be, ennyiért megéri kipróbálni, ha valaki kedveli a battle royale játékokat és esetleg idáig várt volna a vásárlással. A játék a Steam áruházon belül akciós.

Új fegyver, új UI na meg az új pálya – Íme a 15. Update log! – gamer.hu

Ezúttal jókora frissítés érkezett, rengeteg újdonságot kapunk! A PUBG Corp. a szokásaikkal ellentétben némileg hamarabb mutatta be az update hozta újdonságokat. Az éles szerverre pénteken jön a 15. update, a teszt szervereken pedig addig kipróbálhatjuk az újításokat feltehetően. Érkezett új pálya, új fegyver és egy új UI.

Sajnos az akció veszélyeket is hordoz magában, a csalók ilyenkor ugyanis nagy számban szoktak bevásárolni belőlük, szóval lehet, hogy emiatt a jövőben ismét visszatérhet a csaló áradat. Reméljük, hogy a PUBG Corp. felkészült erre és az új anti-cheat megbirkózik a csalók próbálkozásaival. Pénteken pedig érkezik a vadiúj pálya!

Event Pass : Sanhok – Küldetések, jutalmak és a még nevünket is megváltoztathatjuk! – gamer.hu

Érkezik a PUBG első fizetős “DLC”-je! Június 22-én az új map mellett egy nagyon érdekes DLC is érkezik a Playerunknown’s Battlegroundshoz. A játék fejlesztésének egy pontján a fejlesztők elgondolkodtak, hogy az újonnan érkező térképeket DLC formájában teszik elérhetővé Szerencsére ezt az ötletet hamar el is vetették és a The Game Awards díjátadón megígérték, hogy minden egyes térkép ingyenesen hozzáférhető lesz mindenki számára.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva