Fortnite

Kompetitív vonulata is lesz a PUBG-re hajazó Fortnite játékmódnak!


Készüljenek azok, akik nem tudnak építeni, mert hamarosan azok is esélyessé válnak, akik "csak" lőni tudnak.

A tegnapi nap folyamán már írtunk a két új, érkező LTM-ről (Ground Game, Tactics Showdown), melyeknek sajátossága, hogy mindenből korlátozott mennyiséget hozhatunk, így az építkezés nem lesz annyira fajsúlyos, mint normális esetben. Ezt egyébként nem mi mondjuk, a hivatalos játékmód leírásba az Epic Games is belebiggyesztette, hogy ezúttal a természetes búvóhelyeket lesz érdemes előnyben részesíteni. Persze ettől még biztosan lesznek kisebb építmények, de nagy valószínűséggel a célzás és a pontosság fog számítani.

Azoknak, akiket elkerült volna az új játékmód(ok) híre, íme egy gyors emlékeztető:

Ground Game LTM

Ebben a módban mindenre oda kell majd figyelnünk. Meg lesz határozva, hogy maximálisan mennyi alapanyag (kevesebb mint normál helyzetben), valamint lőszer lehet a játékosoknál, az építmények is gyengébbek lesznek, sőt a gyilkosságok után szerzett lőszer és resource is kevesebb lesz a normális mennyiségnél. Minden mozdulatunk számítani fog, sebészi pontossággal kell majd végrehajtanunk mindent, hogy sikerrel járjunk.

Megköti a kezünket az Epic Games – Tactics Showdown és Ground Game LTM érkezik hamarosan

Hogy miért tettük zárójelbe a többes szám jelét?

Mert nagyon úgy tűnik, hogy az érkező két játékmód egy és ugyan az lesz, ám a két név csak és kizárólag azért kell, mert az egyik egy általános LTM lesz, míg a másik ugyan ennek a kompetitív változata. Volt már Solo Showdown, Blitz Showdown, most pedig az Epic Games a taktikai vonalat és az “építés mentes” játékot is meg akarja futtatni versenyszerűen, ugyanis a forrásfájlok alapján a Tactics Showdown a Ground Game LTM kompetitív formája lesz.

 

Ennek biztosan nagyon sokan fognak örülni a közösségben, hiszen a visszajelzések alapján már a tegnapi bejelentés is rendesen megmozgatta a játékosok fantáziáját. A díjazás feltehetően a megszokott Showdown módon fog történni, a szerverek legjobb 100 játékosa fog V-Bucks nyereménnyel gazdagodni.

További részletek a hivatalos bejelentés után!

 

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva