Hearthstone

Legendary nélküli Murloc Mage repítette #1 Legendig Guiyze-t


Újabb sikeres széria az egyre népszerűbb paklitól.

A Murloc Mage egyáltalán nem új találmány a Hearthstone-ban, hiszen már pár hónappal ezelőtt is sikerrel próbálkoztak vele. Ugyanakkor még mindig akadnak olyanok, akik meglepődve veszik tudomásul a pakli létezését, hiszen egyáltalán nem mondhatni gyakori jelenségnek – főleg High Legend játékosok szeretik alkalmazni.

Ez történt most is, az egyik amerikai Hearthstone-os, Guiyze ugyanis ezzel a deckkel támadta be a Rank 1 Legendet, a kitűzött cél pedig össze is jött. Pontos win-loss statisztikát nem kaptunk tőle, de annyit elárult, hogy az utolsó 10 meccsen nem talált legyőzőre. Íme az általa használt lista:

Guiyze paklija
AAECAf0EAA+7ApUDxQPbA/4DlgXjBdAHpwidwgKxwgKYxALR4QLO7wLeggMA

A legfontosabb érdekesség a pakli kapcsán az, hogy egyetlen Legendary kártyát sem tartalmaz. A korábbi verziókban szinte mindig ott volt az Anuleth és az Archmage Arugal, Guiyze azonban nem érezte őket, ezért inkább lecserélte az említett lapokat két Fungalmancerre. Az eredményből kiindulva nem nagyon lehet rajta számonkérni a döntést…

Érdemes megnézni a spell szekciót, hiszen ez mindig kritikus pontja ennek a decknek, méghozzá a Book of Specters miatt, amiben brutális value rejlik, de fontos, hogy ideális legyen az arány a minion és a spell lapok között. Guiyze a két legjobb lövés (Fireball, Frostbolt), illetve a Mage “joker” lapja, a Primordial Glyph mellett döntött végül, vagyis nem mondható, hogy kockázatmentes a Book használata, de még így is fog legalább 2 lapot húzatni az esetek többségében, ami 2 manáért több mint rendben van.

A deck maradék részét – a még ennyi spell mellett is kötelező Mana Wyrm és a már említett Fungalmancer kivételével – csupa Murloc alkotja, természetesen a Nightmare Amalgam és a Gentle Megasaur sem hiányoznak a felhozatalból. A lények közötti szinergia, az erős finisher spellek, na meg persze a meglepetés ereje adják tehát a deck erejét, hiszen ha a többség meglátja az ellenséges class-t, akkor biztosan előbb számít Big Spell vagy Tempo Mage-re, mint erre a murloc-os változatra.

Ha tehát eddig a Legendary lapok hiánya tartott vissza attól, hogy kipróbáld a paklit, akkor bátran próbáld ki a fenti verziót, hiszen Guiyze bizonyította, hogy az Anuleth és az Archmage Arugal nélkül is bőven lehet boldogulni.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva