Counter Strike

2018-ban már harmadszor! A németek mindent megtettek, de a Na’Vi lemosta őket a pályáról


A BiG és a közönség mindent beleadott, de nem jött össze az álom. A CS:GO Asia Championship és a StarSeries i-League 5 után ezt is a Na'Vi húzta be.

3:1-re tudott nyerni az ESL One Cologne döntőjén a Na’Vi, kb először a verseny során érvényesítve a papírformát. A BiG szurkolók hangjától minden frag után felrobbant az aréna, a kommentátorok nem győzték buzdítani a csapatukat. Az alábbi nex ace, amit ráadásul egy forcebuy keretei közt hozott össze, mindent elárul a hangulatról:

A német fanok bánatára csak ezt a pályát sikerült lehoznia kedvenc együttesüknek. De igazából még az is csoda, hogy idáig eljutottak. Maga az ESL vezetősége is bevallotta, először nem merték meghívni őket a LAN-ra. Attól féltek hogy túl kemény lesz nekik a mezőny és rommá alázzák majd őket:

A Na’Vi végül tényleg túl nagy falatnak bizonyult, pedig kiverték előtte a FaZe-t, és a MIBR csapatát is. A CIS csapat brutális formában játszott, electronic és s1mple a maximumot nyújtották, és kontrollálták a mérkőzéseket. Az összes pályán 8:7 vagy 7:8 lett a félidő állása, utána húzott csak el valamelyik ötös. A Na’Vi így 125 000$-al, míg a BiG 50 000$-al fejezték be a tornát.

Szerintetek a BiG felemelkedik a topcsapatok közé, vagy csupán csak egy pillanatnyi fellángolást láthattunk tőlük? 

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva