Counter Strike

Emlékezzünk: ma lenne 28 éves cyx, a mousesports fiatalon elhunyt világsztárja


A német játékos 8 éve szenvedett halálos autóbalesetet. Hatalmas tehetség távozott, de elfelejteni sosem fogjuk.

A Counster-Strike világában a siker, a csillogás és a hatalmas hype uralkodik, az emberek általában a győzelmekre és a boldog pillanatokra kíváncsiak. Sajnos azonban az élet néha mást is hoz az örömteli percek mellé, melyekről szintén illendő megemlékezni.

Cyx, a mousesports akkor 20 éves német sztárja 2010-ben szenvedett halálos autóbalesetet. Pont ma lenne 28 éves.

Több mint 3 éven át erősítette a mousesports Counter-Strike 1.6-os csapatát. Az Arbalet Cup Dallas versenyén második helyen végeztek a Na’Vi mögött, majd a hazaút legvégén, a frankfurti reptérről hazafele menet defektet kapott, és elvesztette uralmát az autó felett. Társai azt hitték, járatkésés miatt nem játszanak aznap este, másnapra azonban már gyászolt az egész CS közösség.

A 20 éves játékost feltörekvő tehetségként tartották számon, nagy jövőt jósoltak neki. A mouzzal megnyerték többek között az Intel Extreme Masters II-t, IEM IV European Championship Finals-t, és a IEM III Global Challenge Dubai-t is. Karrierje során legalább 36 000$-t lövöldözött össze magának, ami abban az időben nagyon nagy szó volt. A legnagyobb győzelmekért is csak 50 000$ járt, és 2010-ben a Na’Vi éppen aranykorszakát élte.

Mivel a Counter-Strike hagyományai pár évtizedre vezethetőek csak vissza, játékosai pedig jellemzően fiatal, életerős srácok, egy ilyen haláleset teljesen váratlanul ért mindenkit. Főleg, mivel az egyik legtehetségesebb sztár csillaga hunyt ki tragikus hirtelenséggel.

A közösség akkor is, most is egy emberként gyászolta, emléke soha nem múlik el.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva