Counter Strike

Hibátlan Minor, jönnek a matricák! Bukott map nélkül jutott Majorra DeadFox és a HellRaisers


A várt erőfölényt könnyű kijutásra váltotta a HR, 2017 januárja után ismét Majorra jutottak. Jön a történelem második magyar Major matricája!

Gyorsan indult és még annál is gyorsabban végződött a HellRaisers Minor-kirándulása Londonban. A csapat már akkor megnyerte első meccsét, mikor még csak a LAN-ra utaztak, az ellenfél ugyanis nem kapott vízumot a versenyre. Egy def win után a PLINK együttesét kellett elkapni a csoportgyőzelemért, amit egy küszködős Bo1-ben teljesített is a csapat.

Egyetlen megnyert map után tehát máris jöhetett a rájátszás, ahol elsőként az AVANGAR állta útjukat. Annak ellenére, hogy az ELEAGUE 2018-as Major egyik résztvevőjéről beszélünk, nem fejtett ki túl nagy ellenállást a csapat.

Sima 2:0-val lehozták a meccset, és egyetlen lépésre kerültek a Majortól, és a vele járó Major matricáktól.

A mindent eldöntő felső ági fináléra a pro100 ellen készülhettek DeadFoxék, és az első mapon tényleg meglátszott, ez már a végső erőpróba. Eddigi legszorosabb mapjával kezdett a HR, 16:13, 16:11 és 16:4 után egy kiélezett 16:14-et kellett megnyerniük Dust2-n. Jöhetett Inferno, ami szintén nem volt sétagalopp. A félidőben 9:6-ra vezetett a pro100, innen kellett felállnia CT oldalon a HellRaisers-nek.

W0xic parádés játékára azonban nem volt ellenszer, a török AWP-s killjeivel sikerült 16:11-re megfordítani a mapot.

Ezzel a Hellraisers bukott map nélkül masírozott végig a CIS Minoron, és megváltotta jegyét a szeptemberi CS:GO Majorra! Jönnek az újabb DeadFox matrciák, jönnek a Major rangadók.

Gratulálunk a HR-nek és magyar játékosának a hibátlan szerepléshez, EZ 4 BENCE!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva