Fifa

Gamer programajánló: FIFA-bajnokság és Robotsuli a Pólus szervezésében


Nagyszabású rendezvényen várják a játékosokat július 21-én és 22-én.

Nincs még semmi a naptáradban a jövő hétvégére? Akkor most segítünk megtölteni: programok és versenyek egész sorával várja a Pólus a gamereket egy hét múlva, július 21-én és 22-én ugyanis minden a videojátékokról szól majd a bevásárlóközpontban a Játssz a Pólusban! rendezvényen.

A fő attrakció a Pólus FIFA bajnokság lesz, ahol bárki bizonyíthatja majd tehetségét FIFA 18-ban: mindkét nap 10 és 11 óra között lehet majd nevezni a versenyre, a meccsek pedig színpadon, élő kommentárral zajlanak majd, így a nézők sem fognak unatkozni. Természetesen a díjak sem maradnak el: a MediaMarkt jóvoltából több mint 100 ezer forint értékű nyereményt osztanak majd szét a legjobbak között, lesz tehát miért küzdenie a játékosoknak!

Ha más játékok érdekelnek, akkor sem fogsz unatkozni, hiszen különféle gamer kihívásokkal várják az érdeklődőket a szervezők, változatos felhozatallal. A kiállított Xbox kioszkokon a FIFA 18 mellett az NBA 2K18, a Forza Motorsport 7, az F1 2017, a Minecraft, a Tomb Raider, a Halo és az Injustice is kipróbálható lesz, de 1v1 összecsapásokat is vívhattok majd Hearthstone-ban, FIFA 18-ban, League of Legends-ben, Clash Royale-ban vagy éppen Minecraftban. Aki pedig a VR és a virtuális élmény iránt érdeklődik, az a Beat Saber és az Until Dawn: Rush of Blood játékokat is kipróbálhatja.

Nem maradnak el a sztárvendégek sem, hiszen a Pólus Dedikáló zónában több jól ismert youtuberrel is lehet majd találkozni.

  • szombat 16-19: Paplovag és Zsozéatya
  • vasárnap 13-16: Zsozéatya
  • vasárnap 16-19:Videójáték Zsolti

A versenyek és gamer aktivitások mellett a közös családi program sem marad el: a Pólus Családi Robotsuli keretein belül bárki belekóstolhat a programozás alapjaiba, méghozzá könnyed, játékos formában, hiszen Lego Ev3 robotokat lehet majd működésre bírni.

A Pólus által szervezett egész hétvégés ingyenes rendezvényről az alábbi oldalra látogatva tudhattok meg még több információt.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva