League of Legends

Győzött a Riot Games – Milliókat bukott a Mobile Legends fejlesztője


Korábban már lehetett arról hallani, hogy a LoL mobilos klónjával perlekedni fognak, ám most úgy tűnik megvan az eredmény is!

A Riot Games tulajdonosa, a Tencent, megnyerte a pert a Mobile Legends fejlesztőjével szemben, a bíróság 19,4 millió yuanra büntette a másolót, ami körülbelül 804 millió magyar forintnak felel meg.

Volt egy időszak, amikor minden attól volt hangos a League of Legends közösségben, hogy a Shanghai Moonton Technology Co. gátlástalanul lemásolta és mobilosította a League of Legends-et, ezért a Riot Games pert indított ellenük. Nem sokkal később Kaliforniában ejtették az ügyet, ugyanis úgy vélte a bíróság, hogy ez a per sokkal inkább a sanghaji bíróság hatáskörébe tartozik, ugyanis mind a mobil játék kiadója, mind pedig a Riot Games anyavállalata kínai székhellyel rendelkezik.

A Tencent tehát újból perelt, ezúttal Kínában. A League of Legends vs Mobile Legends történet tehát folytatódott.

Az eredeti feljelentéshez több dokumentumot is csatolt a Riot Games, amikkel azt bizonyították, hogy a Moonton nemes egyszerűséggel lemásolta a League of Legends-et. Íme néhány kép a csatolt fájlok közül:

Riot Games
Riot Games

A második kép nem a Mobile Legends-ből való, hanem a Magic Rush nevű mobil játékból, ami szintén a Moonton fejlesztése. Ezt a képet is mellékelték a kaliforniai feljelentéshez, mondván nem csak egy játékban használta fel a Moonton a Riot Games tulajdonát.

A Riot Games azt állította, hogy ezekkel a másolásokkal a Moonton akár milliókat is kaszálhatott a piacon, ezt pedig egyértelműen az ő hátukról, a League of Legends másolásával érték el.

Ha már lúd, legyen kövér – A dotesports értesülései szerint, a Tencent mobil MOBA-ja, a King of Glory is beszáll a buliba és a Riot Games-el karöltve egy újabb feljelentést terveznek a Moonton nyakába varrni. Szintén a szerzői jogok megsértésével kapcsolatban.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva