Hearthstone

Bajban a streamerek: újból szabad a pálya a stream sniperek előtt


Egy váratlan változás miatt bajba kerülhetnek azok, akik élőben streamelnek.

A népszerűségnek sajnos megvannak az árnyoldalai, ez pedig pont ugyanúgy igaz a gamerek világában is. A stream sniping jelenség lényegében azóta létezik, mióta “mezei” gamerek is közvetíthetnek – azt nevezzük így, amikor valaki egy streamről lelesi, hogy az ellenfele éppen mit tervez.

Hogy milyen módon lehet ez ellen védekezni? A legegyszerűbb az, ha az illető valamennyi késleltetéssel közvetít, ám ennek van egy igen komoly hátránya, hiszen ilyenkor a streamer nem tud valós időben reagálni a nézők észrevételeire. Márpedig ha erre nincs lehetőség, az elég sokat levesz a stream élvezeti értékéből.

A Hearthstone-on belül szerencsére létezik egy alternatív megoldás is – egészen pontosan csak létezett, a játékosoknak ugyanis feltűnt, hogy pár napja már nem igazán működik. Ez nem más, mint az offline mód: ha a Battle.net alkalmazásban offline-ra módosítottuk az állapotunkat, akkor a meccsek során nem látszódott a nevünk – az ellenfél csak annyit látott, hogy “Your Opponent”. Nicknév alapján tehát nem lehetett beazonosítani, hogy éppen egy streamer ellen játszunk.

“Az van, hogy offline módban már nem “your opponent”-ként mutat a játék, hanem a normál neveddel. Ez szándékos változtatás? Ha igen, miért nem jelentették be? Miért nem mondták el, hogy mi az oka? Ez egy elég komoly visszatartó erő a delay nélküli streameléstől.”

Ahogy BoarControl fenti Twitter-bejegyzése is mutatja, a streamerek nyilván nem nagyon örülnek ennek a változásnak – az elmúlt napokban többen is felszólaltak a témában. Egyelőre még azt sem tudni biztosra, hogy szándékos változtatásról vagy egyszerű bugról van szó. Az azonban biztos, hogy ez erősen elrettenti a népszerű streamereket az élő ladder közvetítésektől, ami mind nekik, mind a nézőknek rossz hír. Reméljük, hogy lesz valamilyen megoldás a problémára!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva