PUBG

A PUBG mobil verziója a PC-s előtt jár már megint – Megérkezett az éjszakai mód


Az éj sötét, és tele van iszonyattal.

Nemrég írtunk róla, hogy korábban már dolgoztak az éjszakai módon a fejlesztők, de ez sosem érkezett meg a PC-s verzióba. A PUBG mobil verziójáért felelős Tencent viszont látta, hogy a játékosok mennyire vágynak arra, hogy éjszaka gyilkolászhassanak, így a legújabb bétába már el is hozták ezt a módot.

Bekerült az éjjellátó, aminek a segítségével sokkal jobban látunk a sötétben, de egyébként a PC-s verzióba nemrég érkezett QBU és Rony is ebben a bétában debütált, ám ez egyelőre csak a kínai verzióban szerepel, de hamarosan megkapja mindenki, csak még a bugok kiszűrése zajlik.

A mobil verzióval egyébként rendkívül jól halad a Tencent, a főbb update-ek mellett, mint például Sanhok implementálása, még a játékosok kéréseire is van idejük, például a gyakorlópálya is jó ideje elérhető. Emiatt egyre többen térnek át a PC-s verzióról, de az emulátoron játszók száma is növekszik. Sajnos azt egyáltalán nem vehetjük biztosra, hogy a PC-s verzió is megkapja az éjszakai módot, ugyanis a gyakorlópálya sem érkezett még meg, pedig mobilon jó ideje elérhető ez is.

Aki kíváncsi arra, hogy hogy néz ki az éjszakai mód, az ebben a videóban  megnézheti élesben:

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva