Elkezdődtek a tiltások, de nem olyan mértékben és ütemben, ahogy várta volna a közösség.
Majdnem egy hónapja osztotta meg a játékosokkal a Ubisoft a csalók elleni terveit, melyből az első hullám azokat a felhasználókat érinti, akiket boostoltak – 600 accountról van szó.
Ban hullám, matchmaking fejlesztés és hotfix: a Ubisoft komolyan gondolja a csalók kiirtását!
Akkor kifejezett felháborodást váltott ki a játékosbázisból, hogy mindössze 600 embertől szabadulunk meg, azóta az is kiderült, hogy tőlük is csak 15 napra.
Elsőre érthetetlen, hogy miért nem csapnak oda jobban a csalóknak, szerencsére megválaszolta ezt a fejlesztő csapat.
A 15 napos ban tehát csak a kezdet, nyitottak a finomhangolásra, és figyelik a közösség visszajelzéseit.
Másképp megfogalmazva: most indult el a hadjárat (amit már régóta meg kellett volna lépni), szeretnék megtalálni azt a büntetés szintet, aminél:
- elrettentik a csalókat
- megnyugvást adnak a játékosoknak azzal, hogy lépéseket tesznek
- nem tolják túl a dolgot
Mit értünk ez utóbbi alatt? Mondjuk azt, ahogyan fellépnek a rasszista, homofób és egyéb toxikus viselkedés ellen – erről már írtunk korábban, lentebb megtekinthetitek:
Ma már tényleg semmit sem szabad: Twitterét hirdette meccsen, rasszizmusért bannolta a rendszer
A hullám eredménye egyébként látványos, egy rövid klippel példáznánk ezt:
Banwave over on Rainbow Six Siege for boosted cheater from gaming
Egy szó, mint száz: adjunk időt a Ubisoftnak, bízzunk abban, hogy ugyan megkésve, de végül is sikerül olyan ütemben, és mértékben elérni a csalók kiirtását, hogy az mindenkit elégedettséggel töltsön el. Szorítunk!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!