PUBG

Limb penetration, szerver fejlesztések és még rengeteg újdonság! – Megérkezett a 19. Megaupdate a teszt szerverekre


Elolvasni is sok, annyi minden változott a PUBG-ben, de higgyétek el megéri. Csupa olyan frissítés jött, ami visszacsalhatja a csalódott játékosokat.

Vége a PGI-nak, a PUBG Corp. pedig ahogy ígérte, betartotta mindent. Tényleg jókora frissítés érkezett a teszt szerverekre, ennyi újdonságot már rég kaptunk. Ha minden igaz ezúttal nem 1-2 napig hagyják majd a teszt szerveren az update-et, hanem egy hét múlva, augusztus 8-án fog csak megérkezni a frissítés az éles szerverekre.

Játékmenet

  • A bullet penetration rendszert élesítették az alkaron és a kezeken
    • A golyó attól függően fog sebezni, hogy a végtagjaink milyen testrészeket takarnak, de a fejlövés ugyan úgy fog számítani például, de a mellkason ért lövés esetén mindkét testrészt ért lövés sebzése összeadódik
    • Amikor a golyó becsapódik a karba/kézbe és van mögötte egy másik sebezhető testrészünk, akkor a nagyobb sebzés lesz “jóváírva”. Más szavakkal, ha a játékos keze/karja érné a golyót a fej helyett, akkor a fejlövés úgy fog számítani, mintha ott se lenne a kezünk. Ez a fejnél, torzónál és a deréktájnál van kizárólag alkalmazva.
    • A shotgunok esetén nem él a rendszer
    • A lábak esetén szintén nem éles még
  • Miközben kiszállunk a kocsiból, mostantól nem kell elengedni a sprintet, ha egyből futni akarunk

Viszlát PGI 2018!

  • A töltőképernyő, a zene, a lobby téma is visszaállítva a korábbi verzióra
  • A játékbeli PGI hirdetések eltávolítva

UI/UX

  • Az item drop rendszer továbbfejlesztve
    • Egy csúszka segítségével állíthatjuk, hogy mennyi darabot szeretnénk kidobni az adott itemből
    • Alt+bal klikkel az összeset kidobjuk
    • Alt+jobb klikkel pedig a felét
  • A fegyverkiegészítők kezelése item cserélése esetén továbbfejlesztve
    • Ha lecseréljük a kiegészítőt és nincs elég helyünk a táskában, akkor a földre dobódik a lecserélt kiegészítő
    • Ha a lootból cseréljük le közvetlenül és nincs elég helyünk, akkor is a földre esik a korábbi kiegészítőnk
    • Az extended magot ha egy quickdraw-ra cserélünk és nincs elég helyünk, a maradék golyó a földre dobódik
    • Ha lenyomjuk az “Alt”-ot miközben jobb egérgombbal kattintunk a fegyverünkre, akkor ezzel az összes kiegészítőt ledobjuk a fegyverről
      • Ha van elég hely a raktárunkban, akkor oda kerülnek a kiegészítők, ha nincs, akkor a földre
  • Mostantól egyesével némíthatjuk el a csapattársainkat (ESC > Options > Team Management Tab)

  • A colorblind (színvakság) funkciók továbbfejlesztve
    • Mostantól következő dolgok színei attól függően változnak, hogy milyen típusú colorblind funkciót választottunk ki
      • Scope és célkereszt
      • Vér
      • Air drop füstje

  • 3D térképmegjelölések – Mostantól anélkül is megjelölhetünk helyeket, hogy megnyitnánk a térképet
    • Jobb klikk+Alt billentyűkombóval ott lesz a jelölésünk, ahova épp célzunk
      • Ezt a beállításokban átbindelhetjük kedvünk szerint
  • A halott csapattársaink jelölhetnek a térképen mostantól
  • A fegyvereknél látszódik, hogy hanyas sloton van az adott fegyver a könnyebb láthatóság érdekében
  • A kill feedben látszódik mostantól a saját knockolódásunk is
  • Mostantól állítható a menüben az élesség
  • Be lehet állítani, hogy limitálja a játék az fps-t
    • A menüben 30/60/Végtelen
    • A játékban a következők közül válogathatunk: Végtelen + Smooth Off / Végtelen + Smooth On / A képernyőtő frissítési frekvenciájának megfelelő / Egyedi
  • A Smooth az Unreal Engine egy funkciója, a pontos leírását itt találjátok
  • Mostantól mozgathatjuk a kurzort egy másik monitoron, ha a játék menüjében, a térképen vagy az inventory-ban vagyunk (természetesen ez több monitor esetén érvényes)

Világ

  • A dinamikus időjárás megérkezett Erangelre és Miramarra is a következő napszakokkal:
    • Erangel: Felhős
    • Miramar: Felhős, napnyugta
    • A felhős időjárás magában foglalja az esőt és a ködöt is
  • Erangel kapott egy kis ráncfelvarrást, bizonyos helyekre új épületeket helyeztek el

  • A part mentén néhány tereptárgyat helyeztek el

  • A Military környékén a nyílt terepeken elhelyeztek néhány fát
  • Miramar is kapott egy kis vérfrissítést.
    • Több földutat adtak a pályához, a jobb vezethetőség érdekében
    • Bizonyos meredekebb szakaszokat kivettek a jobb vezethetőség érdekében

Custom Match

  • További előre beállítható lehetőségek kerültek a Custom Match mellé.
  • Kiválaszthatjuk az Early Access beállításait
    • Lvl 3-as sisakok és ruhák spawnolása állítható
    • A tárgyak spawnolása ritkább
    • A kék kör sebzése gyengébb
    • Nincsenek a pályán Jet skik
    • Esport mód beállításai:
      • Gamescom Invitational 2017 Beállítások Megegyeznek az Early Access Beállításokkal, de nincs Red Zone és 1.5-szörös AR spawn érték van érvényben.
  • Amikor felhős időjárást választunk egy Custom Match indítására, a következő dinamikus időjárás beállításokat tehetjük a Haladó Beállítások között:
    • WeatherChange StartTime Min
    • WeatherChange StartTime Max
    • WeatherChange Duration Min
    • WeatherChange Duration Max
    • No Change Weight
    • Change to Rain Weight
    • Change to Fog Weight
  • A Custom Match-ek mostantól a csatlakozott játékosok száma szerint rangsorolódnak, az eddigi indítási idő szerinti rangsor helyett.
  • Ha Esport módban indítunk játékot, a Red Zone alapértelmezetten kikapcsol. Mostantól ha Custom Game-et akarunk indítani, kötelező kitölteni a “Név” mezőt is a folytatáshoz.

Teljesítmény

  • Javítottak a teljesítményen úgy, hogy csak a kezünkben lévő fegyver modelljét számolja a játék
  • A pálya betöltését fokozták a jobb teljesítmény elérése érdekében
  • A járművek füstje és égése optimalizálva, a jobb fps elérése érdekében
  • Javították a hibát, ami az fps esést okozta az időjárás változásásakor
  • A szerverteljesítmény javítva
    • Mostantól a játékos látóterétől függően kommunikál a szerver a játékossal. Korábban az egész pálya adatait elküldte a szerver.
  • A netkód javítva a jobb szerverteljesítmény érdekében
  • Javítva a késés, amit a spectator módban tapasztalhatunk a nézett játékos játéka során

Replay

  • Javították azt a hibát, ami a War Mode, valamint az eSport replayek sikertelen mentését eredményezte.
  • Új rendszerfrissítést kapott a replay mód, így a régebbi visszajátszások már nem lesznek kompatibilisek

Hangok/Sound

  •  Ha FPP módban egy járműben közlekedünk, akkor mostantól halkabban fogjuk hallani a járgány hangját.

Bugfixek

  •  Javították azt a hibát, amikor gránáttal és molotovval pusztítottunk el ajtókat, de az animáció nem mutatott törmeléket.
  •  Javításra került az az animációs hiba, amikor egy szabadesésben lévő karakter egy bizonyos pozícióba ragadt zuhanás közben.
  •  Javították azt a hibát, ami azt eredményezte, hogy ha a replay módban megállítottuk a képet, attól még a hangok mentek tovább.
  •  Mostantól nem tudunk egyszerre serpenyőt és lőfegyvert is fogni
  •  Az oxigén szintet jelző csík mostantól rendeltetésszerűen megjelenik a killer cam, a death cam, valamint a replay mód közben.
  •  Kijavították azt a kellemetlen hibát, ami az FPP mód spectate-elése során azt eredményezte, hogy a karaktereket máshol láttuk, mint ahol a játékban ténylegesen voltak.
  •  Javításra került az az eset, amikor egy disconnectelt, majd reconnectelt játékos képes volt beszélni a csapatának gyilkosához voice chaten keresztül abban az esetben, ha akkor reconnectelt a játékos, amikor a gyilkos megölt mindenkit a csapatból
  •  Mostantól nem hajlonghatunk emote animáció közben.
  • Javításra került az a hiba amikor két játékos egy szűk területen belül próbált egyszerre mozogni, de egybeakadtak és beragadtak.
  • Javították a report ablakot spectator módban, mostantól nem csak angolul fog felugrani a szövegdoboz.

Forrás

Update

A teszt szervereken nem működik a limb penetration, de már dolgoznak a megoldáson

 Update 2

2 újabb frissítás érkezett, amelyek szintén a 19. update részei, bővebben:

Update 3

Egy újabb frissítés érkezett, ami szintén a 19. update része, bővebben:

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva