Fortnite

70 000 sub és 3 millió cheer? Kiszámoltuk mennyit keresett Ninja egyetlen hónap alatt


Júliusban Ninja mindenkit lenyomott a hozzá érkező bevételek tekintetében.

Ha valaki eddig kételkedett volna benne, hogy a világ legnépszerűbb streamerei jól, nagyon jól vagy hihetetlenül jól keresnek-e ezzel, most megkapta a választ. A Twitch publikus méréseiből ugyanis látható, ki mennyi subot gyűjt magának egy hónapban, és kihez mennyi cheer érkezik.

A legnépszerűbb streamerek, átlag 7 millió forintot simán összejátszanak maguknak a Twitch-en.

És ha őszinték akarunk lenni, ehhez nem is kell túl sok mindent tenniük. A 7 millió forint körülbelül 25 000 dollárt jelöl, ami 5-6 ezer sub, és némi cheert + donate kombó után már készen is van. Az igazi nagyágyúk viszont bőven ezek fölött járnak. És hogy lehet-e hamar sikert elérni, szintén nem kérdés. TSM Myth 2016 májusában, kb 2 éve kezdett el streamelni. Az akkor 17 éves srác számára ez csak hobbi volt, ügyessége miatt azonban mostanra már bőven a nagyok között jegyzik. 19 évesen, 2 év streamelés után ma már  20,5 millió forintot keres havonta!

De ez még mindig nem a csúcs, bőven van még feljebb is ezek a listán. Ninja például egészen elképesztő, 60 millió forintot szakított egyetlen hónap alatt. Júliusban 3,3 millió cheer érkezett a csatornájára, ami 9 383 724 forintnak megfelelő összeg.

A lényeg viszont a subokból érkezik, ebből Ninjának 73 694 darab jött össze júliusban, egy hónap alatt. Miután a Twitch levonja a saját részét, Ninja ebből 50 848 860 forintot kap kézhez.

Csakis ebből a két kategóriából tehát, donate-ek, hirdetések és nézettségből befolyó pénzek nélkül máris 60 millió forint fölött járunk. Nem lehetetlen elképzelni, hogy mire a szponzorok is mindent átultanak, a többszázezer néző után a Twtich is kifizeti a reklámokért járó összeget, és még a donate-eket is összeadjuk, 100 millió forint fölötti összeget kapunk.

Egyetlen hónap alatt keres annyit, amennyit más 10-20 év alatt se.

Visszatérve tehát az eredeti gondolathoz, akiben volt kétség, hogy mennyire keresnek jól a legnézettebb streamerek, most már tudja.

 

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva