League of Legends

“Jelenleg kb 3 életképes magyar csapatot lehetne összeszedni” – noizR interjú


Dolgozott itthon és külföldön is. Interjú az átfogó képpel rendelkező vezetőedzővel, noizR-rel.

Riczy “noizR” Dániel egy fiatal, ám már sokat tapasztalt League of Legends edző. Elemzőként, majd pedig edzőként is kipróbálhatta magát itthon, aztán egy Twitter üzenet teljesen megváltoztatta az életét. Jelenleg a görög Gamespace eSports League of Legends csapatát vezeti.

Karrierről, egy vezetőedző feladatairól, a magyar és a görög League of Legends szcéna különbségeiről és személyes, jövőbeli terveiről beszélgettünk.

Mióta mozogsz a League of Legends világában?

Casual játékosként már beta/season 1 óta, viszont kompetitív szinten nagyjából 2 éve.

Miért a LoL?

Előtte Call of Duty 2-ben mozogtam rengeteget és versenyeztem is különböző nemzetközi versenyeken, majd ez kezdett kihalni, s sok ismerősöm elkezdett ezzel a játékkal játszani, így én is erre tértem át.

Kedvenc karakter, amire mindig számíthatsz?

Ezt több szempontból is megközelíteném. Alapvetően support (támogató) main vagyok, közülük Thresh a nagy favorit, viszont Jhin az akivel a legjobban és legszívesebben játszom. Mint néző pedig Galio a kedvencem.

Forrás: Riot Games

Véleményed szerint mennyi idő alatt lehet “megtanulni” a LoL komplex játékmechanikáját?

Amennyiben az adott személy nagyjából 2-3 órát tölt el napi szinten a játékkal és mellette nyomon követi a profikat, véleményem szerint körülbelül 3-4 hónap kell hozzá.

Mikor döntöttél úgy, hogy edzői karrierbe fogsz? Mi volt a fordulópont?

Mechanikailag nem voltam egy szinten azokkal a játékosokkal akik magasabb szinten tartottak, viszont a játékstratégia és a hibák felismerése, valamint ennek orvosolása az erősségem volt. Elkezdtem analizálni az ismerőseim meccseit, összességében ez volt az első lépés az edzővé válás útján. Később a Crewbestnél (Crewbest Multigaming) egy MEB keretet (ROG Magyar Elit Bajnokság) koordináltam, több-kevesebb sikerrel. Időközben fejlesztettem magamat hogy ne csak játék analízissel tudjak foglalkozni, hanem edzőként is tekinthessenek rám.

League of Legends – Hungary – Facebook

Milyen előzetes tudást igényel edzőnek lenni?

A profi szférában három edzőtípust különböztetnek meg. Az egyik aki ex-játékos, ő a játékban lévő helyes döntésekben, hősök kiválasztásában, taktikákban segíti a csapatát. Egy másik fajta edző a csapaton belüli harmóniát, kommunikációt, probléma megoldást segíti, továbbá statisztikákat készít, ezzel segíti a játékosokat. A harmadik pedig az előbb felsoroltak keveréke, én magamat ebbe a csoportba sorolnám.

Kérlek röviden vázold fel egy hetedet! Biztosan kevesen tudják, hogy milyen feladatai vannak egy vezetőedzőnek.

Eddig a Görög Ligában vasárnap, és hétfőn voltak a tétmérkőzéseink, a hetem főként az erre való felkészüléssel telik. Felkészülök az éppen aktuális ellenfeleinkből, megnézem a korábban játszott meccseiket, statisztikát készítek abból mit választottak – tiltottak, valamint arról, hogy ezeket milyen eredményességgel használták ki. Természetesen emellett nekünk is vannak gyakorló meccseink (scrimek) heti 5-6 alkalommal, ezeken a meccseken különböző stratégiákat próbálunk ki, továbbá igyekszünk a már megtanult, ám még nem tökéletesített mechanikákon és stratégiákon csiszolni. Ezek mellet pedig nyomonkövetem a nagyobb régiók meccseit is (LCK, NA, LPL) hátha sikerül valamit ellesni tőlük és felhasználni a saját meccseinken. A játékosok egyéni fejlődését is elősegítem heti 1 konzultációval, ahol a Solo Queue meccseiket beszéljük át. Sort szoktam keríteni a konzultációkon a hősbázis kibővítésére is, ilyenkor irányadó tanácsokkal látom el a játékosokat, hogy mely karaktereket, milyen célból érdemes gyakorolni, mind Solo Queue-ban, mind pedig scrimeken, hogy a bajnokságban jobban teljesíthessünk. A Super Week előtt pedig csapatépítő játékokkal és közösségi feladatokkal is készültünk.

A Gamespace hivatalos mezében – Forrás: noizR Facebook

A világ vezető sportágaiban (futball, kosárlabda, kézilabda stb.) komoly vezetőségi ülések, felkészülések előzik meg a hétvégi találkozókat. Te hogyan készülsz egy meccsre, mint edző?

A tétmeccsekre való felkészülés számomra az alábbi pontokban egészül ki:

1.  Az aktuális ellenfelünk korábbi meccseinek elemzése.
2.  Az általuk választott és tiltott karakterek statisztikai táblázatának készítése és összefoglalása.
3.  Amennyiben elérhető az ellenfél játékosainak OP.GG-je (játékosstatisztikája), Solo Queue analízist is folytatok, ami azt jelenti, hogy megnézem milyen karakterekkel és milyen eredményességgel játszanak. Amennyiben éppen játékban vannak, természetesen megnézem az adott mérkőzést, hogy lássam, élesben hogyan játszanak.
4.  A heti gyakorló meccsek oly célt szolgálnak, hogy az ellenfél által használt taktikákat vagy hősöket bizonyos szinteken megtanuljuk counterelni.
5.  Meccsek előtt 60 perces beszélgetést folytatok a csapattal, emlékeztetve a játékosaimat, hogy mi is pontosan a dolguk, mire készültünk, valamint még egyszer részletesen átvesszük a draft stratégiát is.

Mekkora egy edzői stáb nálatok?

Jelenleg 2 személyesnek mondanám. Rajtam kívül még egy analyst (elemző) segíti a munkámat, aki hasonlóképpen az ellenfelek meccsei, továbbá a saját meccseink elemzésével foglakozik és készít összefoglalókat.

Hogyan kerültél egy görög csapat élére?

Az EBL kvalifikációk során a VOX Populival keresnünk kellett beugró játékosokat a csapatba, így találtam rá Nikolexre, egy görög játékosra. Tudni kell róla, hogy neki időközben lett egy csapata, a Gamespace. A csapat tulajdonosnak Michael Sigalas-nak pedig mesélt rólam, aki 1 nappal később már Twitteren fel is keresett, hogy érdekelne-e egy lehetőség náluk, a Görög Ligában, mint vezetőedző. Kértem tőlük pár nap haladékot a végleges válasszal. A VOX-nál feldobtam a témát, ott egyből azt mondták vállaljam el mindenképpen, örültek ők is ennek a kezdeti sikernek és biztattak a döntésben. Azóta pedig szurkolnak nekünk, és nyomon követik a csapatom fejlődését és menetelését!

Csapatgyűlés a VOX Populival – Forrás: noizR Facebook

Hogy látod, a görög liga mennyire kompetitív a többi európai régióhoz viszonyítva?

Az idei évben azt gondolom a német-spanyol-francia-angol ligák top csapataihoz még jelenleg nem ér fel, viszont a Balkánon elég erős harc menne az első helyekért. Tényleges képet viszont csak a szeptemberben induló European Masters fog adni, ahol az összes liga győztes csapatai fognak megmérkőzni.

Ismerve a görögöket és a magyarokat is, a kettőt összevetve mi a véleményed a hazai LoL szcénáról?

Korábban nem volt limit a görögéknél import játékosok terén, ezt azért gondolom jó döntésnek mert az első három évben amióta létezik ott LoL Esport, nagyon erős és stabil közösséget és hátteret sikerült kiépíteniük. Idén már behozták azt a szabályzást miszerint 3 görögnek mindképpen lennie kell egy csapatban, így most rengeteg fiatal bizonyítani akar. Magyarországon az idei évben pedig azt érzem, hogy konkrétan egy csapat felé próbálják terelni az embereket, főként média szempontjából. Csak úgy ömlenek a cikkek róluk bizonyos közösségi berkekben, a kommentátorok pedig hihetetlenül elfogultak velük kapcsolatban. Jelenleg olyan, mintha egy csapat alá akarna dolgozni mindenki. Emlékszem az első MEB idején több mint száz csapatot tudtunk összeszedni egy-egy kvalifikációra, most szerintem 3-nál többet nem lehetne mondani, akik képesek lennének két hétnél tovább csapatként funkcionálni és életképesen teljesíteni egy bajnokságban.

Forrás: LoL Esports

Mi motivál? Mit szeretnél elérni az edzői pályafutásod során?

A barátaim és követőim szeretete és biztatása, szurkolása motivál töretlenül. Inkább rövid távú célokat tűztem ki magam elé, az első a Görög Liga első helye volt, amit kipipálhatok mert sikerült! Most a rájátszásban szeretnék minél jobb helyezést elérni, a cél természetesen itt is az első hely. A szerződésem a Görög Liga végéig szól, ezért az hogy utána mi fog velem történni, még kiderül. Természetesen egy LCS csapat edzői pozíciója az álom munka, de ehhez még nagyon sokat kell dolgoznom és fejlődnöm… 🙂

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva