Counter Strike

Egyre többet nézzük őket! – 2018 feltörekvő magyar streamerei


Egyre többet nézzük őket, annyira, hogy lassan már a legnézettebbek között lesznek!

Múlt héten írtunk az idei év legnézettebb streamereiről, de olyan sok nevet hiányoltatok a listáról, hogy nem hagyhattuk ki a sorozat második részét. Ezúttal azok kerültek fel a listára, akik már azért szert tettek rajongótáborra, de még egy lépéssel le vannak maradva a legnézettebbektől. Ennek számos oka lehet, van aki nagyon keveset közvetít, mások pedig nemrég vágtak bele a streamelésbe. Természetesen ezúttal is a legnépszerűbb stream platformot, azaz a twitch-et vizsgáltuk.

A feltörekvő élmezőnye / Forrás:sullygnome

Azért kapásból ránézésre is jó pár ismerős névvel találkozunk. Az élen cristijAn, aki leginkább Fifát szokott közvetíteni. Mögötte nem sokkal Zsozéatya, aki nemrég jött át a twitch-re, még nem is streamel túl sokat, de már most látszik, hogy simán benne lesz év végére a legnézettebbekben, ha egy kicsit többet csinálja, mivel az átlagnézőszám itt a konkurensek sokszorosára rúg. Mögötte kittina és Germiester sorakozik fel. Tanár Úr és KODIAK pedig egymás mögött, fej-fej mellett haladnak. Tanár Úr már szinte csak PUBG-t streamel, Kodinál viszont még belefuthatunk némi CS:GO-ba is, de nála is a PUBG kapja a fő szerepet.

A második szakasz / Forrás:sullygnome

A Fortnite streamerek is megjelentek a listában, bár a 31. helyen HULLA_SZILVA áll, akinek a PUBG a fő profilja. De Candyversium, Avid és Moncsy főként a Fortnite-ban szoktak elmerülni.  A LoL sem maradt a háttérben, ott van ugyanis a Nerdhub, bluerzor és Vizicsacsi, akiktől jó pár trükket eltanulhatunk a League of Legends-ből. Persze a kevésbé mainstream játékok képviselőit is a listán találhatjuk. Ott van például Westen, aki a Heroes of the Stormot nyomja a leggyakrabban, Mr.Scheff  pedig a WoT-ban jeleskedik. A feltörekvők listáját pedig BarniGameplay zárja, aki a YouTube-ról szintén ismerős lehet sokaknak.

Azt azért láthatjuk, hogy van pár streamer, aki úgy hozta össze a helyezését, hogy alig közvetít a twitch platformon, mégis ott van a feltörekvők között, míg mások minden szabadidejükben benyomják a streamet és csinálják, ahogy tudják.

Mindenkinek gratulálunk és sok sikert kívánunk a továbbiakban is! Innen már simán be lehet a legnézettebbek közé kerülni!

Ezt láttad már?

 

 

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva