Hearthstone

Mi a fene zajlik a Blizzardnál? Ben Brode sorra szipkázza el az embereket


Újabb ismerős arcok csatlakoztak a Hearthstone-csapat volt fejéhez.

Április végén óriási meglepetést okozott a bejelentés, amikor is kiderült, hogy a Hearthstone-csapat feje, Ben Brode 15 év után távozik a Blizzardtól. Akkor ráadásul még nem is sejtettük, hogy ez csupán a lavina kezdete lesz, hiszen a történet ezzel koránt sem ért véget…

BRÉKING: Ben Brode otthagyja a Blizzardot

Lavina? Az bizony, többen is csatlakoztak ugyanis Brode-hoz a Hearthstone-csapatból, méghozzá olyanok, akik fontos szerepet töltöttek be a fejlesztőgárdánál. Hamilton Chu producer még vele együtt jelentette be, hogy lelép, róluk már akkor tudni lehetett, hogy közösen folytatják. Most pedig újabb jól ismert vezéralakról derült ki, hogy távozik: Yong Woo produkciós vezető bejelentette, hogy 9 év után búcsút int a Blizzardnak, hogy ő is csatlakozzon a Brode játékfejlesztő stúdiójához, a Second Dinnerhez.

Ben Brode hivatalosan is bejelentette a saját játékfejlesztő stúdióját

És ez még nem minden: Brode a mai napon közzétett egy videót, melyben az egyelőre ötfős csapattal ismerkedhetünk meg. Yong Woo és Hamilton Chu mellett pedig két korábbi Blizzardos arc is ott figyel: az illusztrációk egy részéért felelős Jomaro Kindred, illetve Michael Schweitzer programozó.

Alig pár hónap leforgása alatt öten is elhagyták tehát a Hearthstone-t fejlesztő Team 5-ot, a távozók ráadásul nem széledtek szét a gaming iparágban, hanem mindannyian Ben Brode szárnyai alatt folytatják. Persze minden fejlesztőgárdánál vannak távozók és újoncok, az azonban igen szokatlan, hogy egy stúdiónál ilyen hirtelenséggel lecserélődjön a csapat egy része – méghozzá a vezetővel együtt. Ráadásul továbbra sem tudni, hogy hivatalosan ki lesz Ben Brode utódja a Blizzardnál, vagyis hogy ki veszi át a Game Director szerepkört.

A Second Dinner eközben elkezdte a munkát első játékán – hogy pontosan mi lesz az, arról egyelőre nem árultak el nekünk semmit. Ennyi ismerős arccal azonban egyáltalán nem lepődnénk meg azon, ha Ben Brode másodjára is bepróbálkozna a kártyás műfajjal – reméljük, hogy nem kell sokat várni az első konkrétumokra.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva