Counter Strike

RiP Cloud9? A Major címvédő nem kapott meghívást, kvaliból kell indulniuk


Az IEM szervezői nem bíznak a jelenleg 2 beugróval játszó Cloud9-ban, még hazai pályán sem hívták őket.

Az IEM Chicago első ízben nyitja meg kapuit 2018 őszén. Az eddig Oaklandben tartott verseny idén Chicagóba költözik, az NA fanok tehát ismét nagyversenyen láthatják a világ legjobbjait.

Astralis, FaZe, Na’Vi, mousesports, MIBR, tényleg a CS:GO világ krémjét hívták meg.

Persze az amerikai fanokat ismerve, a lényeg számukra inkább a hazai kedvencek jelenléte. A Boston Major alatt szinte minden Cloud9 meccsen majdnem felrobbant az aréna.

Nos ez a Cloud9 most elképzelhető, hogy a versenyen sem lesz ott. A szervezők ugyanis elfelejtették meghívni őket az IEM Chicagóra. Ez persze túlzás, egészen egyszerűen a C9 jelenleg túl gyenge ahhoz, hogy invite-ot kaphasson. A Liquid és az NRG kapta meg az ingyen beülőket a MIBR mellett, a Cloud9-nak selejtezőből kell indulnia.

Fél évvel azután, hogy első NA csapatként Majort nyertek…

Érdekes egyébként megnézni az európai meghívókat is. A régen stabil meghívott G2, NiP és Virtus.pro sincs már fix beülőt érdemlő együttesek között. Aki eddig kételkedett a korszakváltásban, csak nézze meg az IEM Chicago meghívottjait.

A listából továbbá az is látszik, hogy az egy nemzetiségből érkező lineupok idejét szép lassan átveszik a nemzetközi vegyes csapatok. A 10 meghívott csapatból 7 együttes is a vegyes receptet alkalmazza:

  • Liquid (2 egyesült államokbeli, 2 kanadai, 1 brazil)
  • MIBR (3 brazil, 2 egyesült államokbeli)
  • Renegades (3 ausztrál, 1 egyesült államokbeli, 1 norvég)
  • FaZe (dán, svéd, norvég, szlovák, bosnyák)
  • mousesports (cseh, holland, finn, észt, lengyel)
  • NRG (3 egyesült államokbeli, 1 kanadai, 1 bolgár)
  • Na’Vi (3 ukrán, 2 orosz)

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva