PUBG

Véletlenül hozzányúltak a hangokhoz? – Úgy tűnik sikerült elrontani a lépéshangokat


Már megint nincs minden rendben a PUBG háza táján.

Ezúttal egy kis kihagyás után tért vissza a játékos, akinek valami furcsa volt a lépéshangokkal. Szerencsére a korábbi verzióval készített tesztet, amiben körbe-körbe futkosott, a kamerát pedig a középpontba helyezte el (spectate módban).

Ez a felvétel még májusban készült a 3.8.30.2-es verzióban. Jól hallható, hogy milyen irányban fut a játékos, így nagy segítséget jelent a jó fejhallgató, amivel könnyedén azonosíthatjuk, hogy merrefelé várható az ellenség.  Aki kíváncsi esetleg, az itt találja az Audacity-ben látható hangsávokat.

A legutóbbi 4.5.13.0-ás verzióban pedig szinte alig halljuk, hogy az illető merről érkezik. Nagyjából a tőlünk 45 és 135 fokra lévő lépéshangok ugyan úgy hangzanak, emiatt szinte lehetetlen eldönteni, hogy pontosan hol is van az ellenfél ebben a sávban. A hangsávok is különböznek a korábbi verziótól, szóval valami változtatásnak történnie kellett.

Ezúttal szerencsére a PUBG Corp.-hoz is elért a hír, válaszoltak is a témában, de nem igazán biztató az állításuk, ugyanis robodanjal semmilyen változtatásról nem tud. A videóban ő is észrevette a különbséget és továbbítja a fejlesztők felé majd, de tényleg úgy tűnik, hogy valami megváltozott a hangokkal kapcsolatban.

Nem ez az első eset, hogy probléma lett volna a hangokkal.

Trying to understand why PUBG positional audio seems so unreliable. Thought this guy was directly to my right and was way wrong. Did a breakdown of the clip’s audio channels — maybe some clues here? from PUBATTLEGROUNDS

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva