Fortnite

Ismét összefogott a magyar közösség! – 870 ezer forintot gyűjtöttek össze a gyermekeknek!


Egy újabb hihetetlen megmozdulás, ami ismét megmozgatta a magyar közösséget.

Egy újabb remek kezdeményezésnek lehettünk szemtanúi a napokban, az ötlet és a megvalósítás pedig ezúttal is a Fusion TV nevéhez köthető. Ezúttal egy olyan adománygyűjtő streamet hoztak össze, amiben ismertebb alakok is feltűntek, ott volt a Fortnite közösség legismertebb arca, KriszhAdvice, illetve a Leauge of Legends egyik legszórakoztatóbb hazai figurája, Kiss “AK” Ádám, mellette pedig a MagyarLoLTV stábja és a Mukica lányok is besegítettek.

A cél pedig az volt, hogy a lehető legtöbb pénzt gyűjtsék össze a Gyermekkor Alapítvány számára, ezzel támogatva a magyar gyermekek, csecsemők ellátását. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy egy unalmas streamről lett volna szó, a hangulat szó szerint a tetőfokára hágott több alkalommal.

KriszhAdvice streamje alatt több, mint 2000 $ jött össze,  közben TheVRJani is rátalált a streamre és ő is csatlakozott a támogatók közé, méghozzá 100 $-t adott a cél elérése érdekében.


AK pedig szintén hatalmas show-t adott, próbálta ösztönözni a nézőket, hogy nehogy már Kriszh többet kalapozzon össze, de sajnos nem sikerült összehoznia az újabb 2 ezer dollárt, persze ettől nem feltétlenül halott a LoL sem.

Természetesen a Fusion TV-t sem hagytuk szó nélkül, az esemény egyik szervezőjét, Darcigh-et kérdeztük:

Fusion TV-n most maratoni charity streamet tartottatok, honnan jött az ötlet?

Ha az ember hosszú időn keresztül próbálkozik a fejlesztéssel és tevékenykedik a berkein belül, akarva akaratlanul elmegy néhány igen fontos dolog mellett. Ami felnyitotta a szemünket és eszünkbe juttatta, hogy az ember nem csak kapni, hanem adni is tud, az a Riot Games kezdeményezéséből indult. A játékgyártó egy új hőskinézettel adományozni szeretett volna, a világon több, mint 20 nonprofit vállalat számára. Számunkra ez volt a mozgatórugó, a szikra, amelyből ez az ötlet kipattant. Elsődleges célunk csak annyi volt, hogy felmérjük a lehetőségeket ezen a téren, és a 24 órás adást követően mondhatom: igen erős összefogás van a magyar gamer társadalomban. Tisztelet!

Mi a véleményetek a hazai játékosközösségről? Rengetegen abban a tudatban vannak, hogy nagyon toxic-ok a hazai játékosok, de azért nektek sikerült bemutatni a közösség szebbik oldalát is.

Számomra a magyar közösség az, amit most kaptam a 24 óra alatt. Egy lánc, amely rendkívül erős szemekből adódik össze.

Azt már korábban is bebizonyítottátok, hogy a közösség erejét kihasználva nagyszerű dolgokat lehet elérni. Valami nagyobb közösségi programot is terveztek összerakni a jövőben?

Nos, van egy projektünk, ami már nagyon régóta szervezésben van. Sajnos ennél többet nem mondhatok. 🙂

Mekkora összegre számítottatok eredetileg és a végeredményhez mit szóltok?

Nem voltak elvárásaink. A hozzáállásunk az volt, hogy bármennyi is érkezik be, boldogok leszünk, mert segítettünk. Olyan mértékben nem voltak elvárásaink, hogy adás előtt öt perccel is, amikor Krisz már a számítógép mögött ült, egyre inkább csökkentettük az első adományozási célunkat, mert egyszerűen képtelenség belőni ezt a dolgot. Biztos, hogy nagyon szerencsésnek kell lenni, hogy ilyen végeredményt kapjunk. Apropó, végeredmény, ha elvárás nélkül érkezik az ember, a 3000+$ igencsak sikeresnek mondható. Mint szervező, büszkén mondhatom, ennél boldogabb még soha nem voltam. Játékkal tudtunk segíteni.

Mi alapján esett a választás a Gyermekkor Alapítványra?

Gamerek vagyunk. Szeretnénk, ha az adományozásunk valamennyire támogatná az alap pilléreinket, hogy még erősebb lábon állhasson a társadalmunk. Ez az alap pillér bizony nem más, mint a gyermekek. Tompa “Chioo” László áldozatos munkájának köszönhetően jutottunk el a Gyermekkor Alapítványhoz, amely gyermekgyógyítás korszerűsítésével foglalkozik. Azt hiszem, ennél jobb célt nemigen tudtunk volna találni.

Számíthatunk hasonló akcióra tőletek a jövőben?

Mindenképpen, rengeteg projekt van a tarsolyunkban, igyekszünk megfelelő időben indítani őket 🙂

Reméljük a jövőben láthatunk még hasonló akciókat, jut eszembe,

Összesen pedig több, mint 3100 $ , azaz  870 ezer forint jött össze a nézőknek köszönhetően. Óriásiak vagytok!

Tényleg hihetetlen a magyar közösség ereje és összetartása.

Ezt láttad már?

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva