Tech

A vásárlók kiakadtak a Geforce RTX-ek kezdőárán- Az Nvidia válaszolt


Nem csak a magyar honfitársak közül akadtak ki jó páran az RTX-ek kezdeti árai láttán.

Korábban írtunk róla, hogy az újonnan bejelentett Geforce RTX-ek hazai árai nagyon durván elszálltak, így a magyar vásárlóknak jóval többet kell az Nvidia újdonságaiért fizetni, mint azt előzetesen gondoltuk volna.

Ez viszont úgy tűnik, hogy külföldön sincs másképp, ugyanis az új kártyák iránt érdeklődő vásárlók széles körben fejezték ki a nemtetszésüket, hiszen az Nvidia prezentációjában sokkal kedvezőbb árak voltak feltüntetve, az elővételi árak viszont ehhez képest távolról sem közelítik meg a gyártó által javasolt árakat. A partnerek egyedi kártyáinak az áraival van a fő probléma, ugyanis az Nvidia-féle Founders Edition kizárólag az Nvidia honlapjáról elérhető, ahol a prezentáción látható árak találhatóak meg.

A bejelentéskor prezentált árak / Az Nvidia nagyon durván elszállt az új kártyák árazásával

Tom Petersen, az Nvidia műszaki marketing igazgatója ezekre a kérdésekre is válaszolt a HotHardware-nek adott interjújában:

“A partnerek számára a kezdőárnak volt csupán belőve a 499 $, de ettől függetlenül olyan árat adnak az egyes modelljeiknek, amekkorát csak szeretnének. (…) az igazi kérdés az, hogy ‘fogjuk-e látni valaha azokat a bizonyos kezdőárakat?’ –  erre azt kell hogy mondjam, hogy biztosan fogjuk, de nem biztos hogy a megjelenéskor. Nagyon sok múlik azon, hogy a készletek mennyire vannak feltöltve, illetve hogy hogyan tudják pótolni azokat. Mi mindent megteszünk azért, hogy megfelelő mennyiségű kártyával lássuk el a piacot”

A kezdetben tehát magasabb árakra kell számítania mindenkinek, ahogy azt már korábban megszoktuk, de remélhetőleg hamar beállnak az új kártyák árai.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva