Fortnite

Hajvágás közben nyert a Twitch banból visszatérő streamer


FaZe Tfue ismét nagyot alkotott.

Tfue nevét mostanában nemigen lehetett hallani, ugyanis a streamert a Twitch egy rövid időre felfüggesztette, így nem tudott streamelni. Persze azok, akik követték a Summer Skirmish fordulóit láthatták játszani a sokak által világ legjobbjának titulált játékost, de egyértelműen nem ugyan az a kettő.

Már azért sem, mert a FaZe Clan játékosa szeret stílusosan streamelni, ami összehasonlíthatatlan a tryhard versenyzéssel. A nézői is éppen ezért kedvelik őt, nem elég, hogy kiváló játékos, még meglehetősen szórakoztató is. Szomorúan is fogadta a hírt néhány hete a Fortnite közösség, Tfue-t ugyanis felfüggesztette a Twitch, így le kellett mondani az amerikai srác közvetítéseiről. Szerencsére ennek az időszaknak vége, s ahogy arra számítani lehetett Tfue méltó módon “ünnepelte” meg a visszatérését.

Hallottunk már igazán érdekes történeteket korábban, látunk már olyan streameket amikben a játékosok mezei játékosokat megszégyenítő közösségi kihívások közepette nyernek mérkőzéseket, de olyat még biztosan nem láthattunk eddig, amit Tfue most összehozott. Arra vállalkozott, hogy visszatérését egy “hajvágós streammel” ünnepli meg, ráadásul a cél egyértelműen a győzelem volt. S mivel Tfue időközben egyáltalán nem felejtett el játszani, így segítünk: Össze is jött neki!

A játékos igazán stílusosan, szoborként megmeredve tolta végig a játékokat, mint a fenti klipben is látható, a legvégső 1v1 során szinte meg sem rebbent. Érdekes is lett volna, mert akkor vagy az egész séró bánja, vagy a füle egyik darabja landol a földön…

Azon az érthetetlen Double Barrel lövésen kívül minden a helyén volt az utolsó párbaj során, egyértelműen nem rozsdásodott be a játékos a kényszer pihenője alatt, a nézői örülhetnek, hiszen kedvencük visszatért, s még akár jobb is lehet, mint korábban!

Forrás

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva