R6

Túlzás nélkül: Clash fegyver elővétele broken – A célkereszt lent, de már lövi az ellenfelét


Elég erős a karakter, ha mást nem, ezt tuti javítani kell rajta.

Lassan pontosan egy hete, hogy elkezdődött az új szezon, mely két új operátort hozott a játékosok számára.

Mavericket már tesztszerveren nerfelték, Clash viszont változatlan formában érkezett – előbbiről írtunk is, hogy miért volt rá szükség.

Maverick nerf elemzés: ezért volt szükség a játék történelmének leggyorsabb gyengítésére

Az angol védőről is megvan az embernek már az első benyomása. Mivel ez nagyon széles skálán mozog (a “mókás vele játszani” és a “hiba volt pajzsos védőt rakni a játékba, sose lesz balanszos” szélsőséges vélemények között is rengeteg egyéb álláspont található) ezért noha megemlítjük Get_Flanked érveit a nerf mellett, alapvetően azzal foglalkozunk, ami tuti nem maradhat így.

Képtalálat a következőre: „clash rainbow six siege”
Windows Central

Ez nem más, mint a fegyver elővétele. Clash az egyetlen pajzsos operátor, aki nem tud fegyvert és pajzsot használni (szerencsére) egyszerre. Az elővétellel két probléma van jelenleg:

  • Túl gyorsan történik: a videón szereplő counterként kikiáltott Capitao lassabban kapja elő a számszeríját, mint Clash a fegyverét
  • Konkrétan bugos: a fegyver még lefele néz, de nem azt veszi figyelembe a játék, hanem a célkeresztet (mivel az már az emberre irányul, ezért betalál a lövés) – ezt tutira javítania kell a Ubisoftnak
Bugos a lövés

Az első pontban említett jelenetet is mutatjuk (nyilván ha már előre bekészítette volna a crossbow-t, akkor összejött volna a kill Capitaónak, de akkor sem normális ez a sebesség egy olyan operátornál, aki egyik pillanatban még teljesen védett, másikban már tüzelésre kész):

Amit még nerfelne rajta a youtuber az a SPSMG9 fegyvere: a hipfire (amikor nem célzunk rá ellenfelünkre) túl pontos. Talán a következő jelenet érzékelteti ezt a legjobban, amikor 1-2 lövést le tud adni anélkül, hogy becélozná (érdemes megnézni az egész videót, korábban is mutatja, hogy mennyire precíz).

Felsorolásképp jöjjön a többi dolog, ami közül (nem mindent!) választana nerfként a szóban forgó játékos:

  • Nem kéne sebeznie a pajzsnak (hármat lő, de így egy 1v1-et simán megnyer, ha valaki pl. 9 élettel maradt életben)
  • Montagne-hez hasonlóan a pajzs szélét kitakarni: jelenleg a Mira funkciót tölti be, vagyis könnyű meglátni mögüle az ellenfelet, aztán kitekintve megölni – mindezt egy mozgó tárggyal
  • HP a pajzsnak
Képtalálat a következőre: „clash rainbow six siege”
PCGamesN

Szerkesztői vélemény: egyelőre bőven elég lenne a pajzsról fegyverre váltást kijavítani, esetleg az említett hipfire pontosságon elgondolkodni (bár ez már véleményesebb), aztán megnézni, hogy hogy alakul a győzelmi és népszerűségi rátája. Főleg utóbbival kell óvatosan bánni: ha Clash-ből kiveszik a kill potenciált (mondjuk a pajzssebzés elvételével és a fegyver nerfelésével), akkor a vérszomjas játékosok egy része jó eséllyel nem választja többé.

Egy biztos: egy pajzsos operátort sosem egyszerű balanszolni, reméljük, hogy összejön a Ubisoftnak!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva