League of Legends

Tanult a leckéből a Riot Games – Tyler1 show-elem lett


Nagyot ment az NA LCS döntője, ám ehhez kellett egy hatalmas üzleti érzék is.

A legtöbb League of Legends játékos hallotta már Tyler1 nevét. Ez lehet a permaban balhéja miatt, vagy amiatt mert feloldották a tiltását, de bőven lehetséges az is, hogy mint a legnézettebb LoL streamer és Draven játékos került elő valahol. Egy szó mint száz, Tyler1 neve fogalom lett a League of Legends közösségen belül.

És ezt végre kiaknázta a Riot Games is. Mivel a LoL eSports közvetítései nem feltétlenül mondhatók stabilnak, így már egy ideje égető volt valami külsős “segítséget” keresni. Mind ezidáig ott volt a megoldás a szervezők orra előtt, s most úgy tűnik valaki rájuk is szólt, ugyanis idén először használták fel a közvetítésük promózására a legnagyobb influencereiket.

Riot Games

Itt van például Tyler1, akit lehet nem szeretni, de több százezer embert képes bevonzani a neve, ezt pedig bűn nem alkalmazni. Majd pedig ott volt egy egész streamer gárda, akik korábbi (Yassuo kivételével) profi játékosokból verbuválódtak. A Riot Games pedig fogta, s ezt a két hatalmas közönség kedvenc faktort összegyúrta egy show-meccsbe.

Ennél talán nem is lehetett volna jobb lehetőséget találni arra, hogy bevonzzák a nézőket az NA LCS nyári szakaszának döntőjére.

Ami talán már egy kicsit furcsának hatott, bár az előző gondolatmenet szerint teljességgel megalapozott döntésnek látszott, az Tyler elemzői szerepeltetése. Merthogy a híres streamer helyet kapott az elemzők között a Liquid – Cloud 9 nagy döntő alatt. Nem régiben írtunk róla, hogy Tyler előkelő pozícióba küzdötte magát az amerikai Challenger ranglistán, de azt legmerészebb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy ez és a hírnév elegendő lesz ahhoz, hogy odakerüljön az elemzői asztalhoz. Elvégre a Solo Queue és az LCS két teljesen különböző kávéház.

Összességében egy igencsak megfontolt üzleti döntést hozott a Riot Games és a legmegfelelőbb időben, a legmegfelelőbbképpen fejte meg a Tyler1 “hypetehenet”. A legjobb pedig az egészben, hogy a visszajelzések alapján a közösség is örült ennek, de legalábbis pozitívan fogadták, így nagy valószínűséggel olyanokat is elért így a Riot, akiket máskülönben nem ért volna el.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva