Counter Strike

GG! Összejött a HR win! – DeadFoxék mennek a következő Majorre is!


Rég izgultunk ennyire egy mérkőzésen, sikerült lehoznia a HR-nek a meccset.

A meccs eleje nagyon döcögősen ment, az első 3 kört tükörsimán hozta a Cloud9, majd bekattant valami DeadFoxnál és 2K-val nyitotta a meccset, ami után végre sikerült lehozni az első kört a HR-nek támadó oldalon.

Ezek után pedig mintha egy teljesen másik HR-t láttunk volna, egyszerűen megtalálták az ellenszert a Cloud9 ellen és sikerült megfordítaniuk a meccset. Összeszedetten, együtt játszva 10-5-re fordított a HR, amit az elején valószínűleg senki sem gondolt volna. Ehhez persze kellett woxic és DeadFox, akik 15 illetve 13-at lőttek már a félidő alatt, ellenben a Cloud9-nál szinte csak STYKO remekelt a maga 18 killjével, a többiek jócskán le voltak maradva.

Az oldalcsere után a Cloud9-nak ismét sikerült magára találnia, a pisztolykört megnyerték, majd az ezt követő 3 kört is könnyedén behúzták, majd az első fegyveres körben a felszerelésüket féltve ismét odaadott egy kört nekik a HR. Ez nem igazán aratott sikert, a C9 tovább probléma nélkül hozta a köröket, sikerült egészen 11-10-re felzárkózni, amikor a HR ismét megvadult és végül a Skadoodle – bondik 1v1-et lehozták az ördögök. Ezt követően ismét megfordult a kocka, a meccs végére viszont nagyon fej-fej mellett haladt a két csapat. 14-15-nél majdnem sikerült nindzsáznia a HR-nek, de autimatic ügyes túrásának köszönhetően meglett a döntetlen.

A hosszabbítás első körében pedig autimatic-nak sikerült ace-elnie, viszont mivel nem került le a bomba, ezért DeadFox időhúzásának köszönhetően a HR nyerte a kört. De nem ez volt az egyetlen hihetetlen HR kör a hosszabbításban.

Bondik óriásit rakott, egyszerűen nem hittük el, amit látunk. STYKO valami hihetetlen formában volt, 30-on felül lőtt, mégsem sikerült megnyerniük a mérkőzést, hiszen a CS:GO még mindig egy csapatjáték.

A végeredmény | Forrás: HLTV.org

Ezzel együtt már biztos a meghívás a 2019-es következő Majorre. Szép munka volt srácok!

GG HR!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva