Fifa

4+1 dolog amiért a FIFA 19 TÉNYLEG jobb lehet az elődjeinél


Messzemenő következtetést hiba lenne levonni egy demó alapján, de mi azért összegyűjtöttünk 5 dolgot, ami szerintünk jobb mint a FIFA 18-ban.

(A cikk alapja a FIFA 19 Xbox One S gépen futtatott demója. A továbbiakban csak a kezdőrúgásról olvashattok, a Journey-ről, és a további újdonságokról a játék megjelenése után írunk bővebben.)

Évről-évre jelenik meg FIFA epizód, mindig kisebb-nagyobb vérfrissítés után. Idén az átlagosnál azonban nagyobb dolog történt, mely tényleg kitűnik az elmúlt évek újdonságai közül. Persze már mind tudjátok, hónapokkal ezelőtt cikkeztünk is róla, hogy valószínűleg bekövetkezik, az EA visszaszerezte a Bajnokok ligája, és az Európa Liga jogait.

Bajnokok Ligája a FIFA 19-ben! MINDEN akadály elhárult

Persze ahogy számítunk a minden évben megjelenő epizódra, azzal is tisztában vagyunk, hogy előtte lesz majd lehetőségünk kipróbálni a játék demó verzióját, ezzel indítva el csak igazán a hype vonatot a játék körül. Idén sem történt ez másképp, menetrend szerűen érkezett a próba verzió, mi pedig belevetettük magunkat a legújabb részbe, reménykedve minden jóságban, amit az EA hetek (vagy talán évek) óta ígérget nekünk.

Miért lesz jobb a FIFA 19, mint a FIFA 18?

1. “Lelassult a játék”, még élethűbb a meccs üteme.

Merész és végtelenül elhamarkodott dolog lenne ezt tényként állítani, úgyhogy szeretném hangsúlyozni, hogy ez egy demó, DE a játék üteme tényleg változott az elődhöz képest, jó irányba. A játékosok másképpen mozognak, gördülékenyebben reagálnak egymásra, és úgy általában jobb lett a mérkőzés flowja.

(Fontos megemlíteni, hogy anno a FIFA 18 demója is teljesen másképp mozgott, mint végül a teljes verzió. Sajnos arról nincs infó, hogy ez egy indokolt változtatás volt, vagy csak beetették az embereket. Reménykedjünk, hogy idén azt kapjuk, amit kipróbálhatunk.)

2. Szabadabb labdamozgás.

A játékosokon túl a labda mozgása is átdolgozásra került. Itt sem kell egetrengető reformokra számítani, éppen csak egy picit foglalkozhattak idén a témával a fejlesztők, erre egyébként sem volt panasza a játékosoknak.

3. Nőtt a játék taktikai mélysége.

Nem viccelt az EA, mikor nyilvánosságra hozta a taktikákkal foglalkozó videóját a FIFA 19-nek. Meccs közben a D-pad lenyomásával is már egy jelentősen jobb felület jön elő, de ha megállítjuk a meccset, és belépünk a csapatbeállításokba, egészen megdöbbentő, hogy mennyivel jobban testre tudjuk szabni a játékosaink együttes, és egyéni mozgását. Tényleg érdemes ennek a tanulmányozására néhány percet szánni, hiszen drasztikusan nőhet a hatékonyságunk 1-1 jól meghúzott módosítás után.

4. Még egy fokkal feljebb pofozták autentikusságot.

Már tavaly akkorát ugrott a játék ezen szegmense, hogy bőven azt hihettük, ezzel majd legközelebb generáció váltáskor foglalkoznak megint. Ehhez képest a Wanda Metropolitano és a Santiago Bernabeu is olyan atmoszférát teremt, hogy szinte a spanyol levegőt szívjuk, miközben játszunk. Örömünkre szolgál, hogy a Frostbite, ami eredetileg a Battlefield játékok motorja volt, hogyan tud egyre jobban és jobban alkalmazkodni a FIFA szériához is.

Valószínűleg nem véletlen a stadion választás sem a demóban. Mind a két (a demóban elérhető) grund ugyanis a La Ligából származik, ami idén hatalmas reformot kap, 16 új stadionnal, és több mint 200 új arcszkennel jön a spanyol első osztály.

4+1. BAJNOKOK LIGÁJA!

Bár ez nem játékmenetbeli változás, a BL dalát hallani a meccsek előtt minden focirajongónak hidegrázós. Ehhez persze hozzátartozik az egyéni felület mindenhol, az egész játék BL-be öltözik. Itt azonban nem áll meg a történet, hiszen a második legrangosabb európai megmérettetést, az Európa Ligát is megszerezték, így például a Chelsea szurkolóknak sem kell búslakodniuk. Azt se felejtsük el, hogy ez, bár nem emiatt van körülötte hatalmas felhajtás, a karrier módnak is nagyon jót fog tenni, ahol végre elhagyjuk a mindenféle álnévvel szereplő európai bajnokságokat.

Ti próbáltátok már a FIFA 19 demóját? Szerintetek mi az a változás, amit nem emeltünk ki, de mindenképpen érdemes lenne vele komolyabban foglalkozni? Megfogjátok venni a játékot megjelenéskor, vagy vártok az első napokban megjelenő frissítésekre (tudjuk, hogy ezek sokszor gyökeresen változtatják meg a játékot)?

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva