Hearthstone

Újabb távozó: ismét elhagyta egy fejlesztő a Hearthstone-csapatot

Drag - Csető Zsolt - 6 éve Címkék: blizzard,

Dan Emmons dizájner a Riot Games-nél folytatja.

Az elmúlt félévben a szokásosnál jóval többet írtunk távozókról, már ami a Hearthstone-t fejlesztő Blizzard-stúdiót (Team 5) illeti, ami nem véletlen, Ben Brode áprilisi búcsúja ugyanis kisebb lavinát indított el. Azóta több fontos tagja is elköszönt a fejlesztőcsapatnak, akik ráadásul mind a volt direktor után mentek, hogy megalapítsák saját játékfejlesztő stúdiójukat, a Second Dinnert, ahol már dolgoznak is az első titkos projektjükön.

Most újabb távozóról tudunk beszámolni, Dan Emmons ugyanis a napokban szintén bejelentette, hogy elköszönt a Blizzardtól. Emmons elsősorban a Tavern Brawlokon, illetve az élő eventeken dolgozott, új munkahelye pedig a Riot Games lesz, ahol a League of Legends-hez fog hősöket tervezni – vagyis a többiekkel ellentétben ő nem követte a volt főnökét. A dizájner így üzent a Twitteren:

“Nos, itt az idő a bejelentésre. Holnaptól elkezdek dolgozni a Riot Games-nél, Champion dizájner leszek a LoL-hoz. A legjobbakat a Blizzardos családomnak, hiányozni fogtok.”


Továbbra is nagy tehát a sürgés-forgás a Hearthstone-csapatnál, ennek kapcsán pedig csak remélni tudjuk, hogy nem lesznek érezhető hatásai, már ami az új tartalmakat illeti. Az mindenesetre több mint nyugtalanító, hogy lassan fél évvel Ben Brode távozása után még mindig nem sikerült megtalálni az új Game Directort – legalábbis hivatalos bejelentés mind ez idáig nem történt a Blizzard részéről.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva