Counter Strike

A statisztika nem hazudik! Az előző Majoron nem kaptunk graffitit, így most tutira jönnie kell


Amennyiben az Astralis döntőbe jut, szerintünk már most megvan a 2018-as Major emlék.

A Majorokról származó graffitik hagyománya 2014 óta folyamatosan íródik a CS:GO világában. A profi mezőny legemlékezetesebb megmozdulásait falfestmények és poszterek őrzik a mapokon. Általában 3 feltétel teljesülése szükséges ahhoz, hogy valami bekerüljön:

  • Mindenképp Majoron kell történnie
  • Az adott csapat jól szerepel a tornán, lehetőleg meg is nyeri
  • Valami eszméletlen nagyot kell, hogy szóljon a jelenet

Mióta évente több Major is szerepel a naptárban, mindig kaptunk új graffitit, vagy posztert. 2013-ban csak egy Majort láthattunk, így onnan nem származik Major emlék, de onnantól egyik év sem maradt ki.

  • Olofmeister önfeláldozó defuse-e az ESL One: Köln 2014-es elődöntőjéből.
  • A fnatic AWP-s letartása apEX ellen Dust2 közepén ugyanúgy Kölnből, a 2015-ös Major döntőn.
  • 2016-ban coldzera kápráztatott el minket az MLG Columbus elődöntőjében egy AWP 4K-val.
  • 2017-ben Dosia 200 IQ gránátja után került ki egy poszter Infernóra.

2018-ban azonban egyelőre semmi. Az ELEAGUE Boston alatt lett volna pedig lehetőség, Infernón Stewie és tarik is nagyot alkotott. Azért lássuk be, egy hosszabbításos döntőn a ráadásban ACE-t lőni… bőven megérdemelte volna.

Így tehát már csak a mostani Major maradt, ha 2018-ban akar a Valve valamilyen Major emléket. Márpedig miért ne akarna, ha eddig minden évben volt, amikor legalább 2 Major volt a versenynaptárban?

A kérdés tehát nem is az hogy lesz-e? Hanem hogy mi lesz azon a graffitin vagy poszteren?

Ahogy az elején is beszéltük, általában a döntős, de leginkább a győztes csapat egyik emelkedett pillanatát örökíti meg. Ezért nagy kérdés egyelőre, hogy kinek a jeleneteit érdemes figyelnünk. De ha az Astralis döntőbe jut, akkor már most van egy erős tippünk a graffitire:

A Majorok történetében először látott 16:0 tökéletes alanya lenne egy ilyen emléknek. Eddig senki más nem tudta megcsinálni 13 Major alatt és hatalmas visszhangja volt a CS:GO közösségen belül. Reméljük nem csak mi, de a Valve is gyűjtögeti már a lehetséges graffiti alapanyagokat!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva