Counter Strike

A Major alatt eladott legdrágább matricák ára durván lecsökkent egy év alatt


A matricapiac ezúttal is szépen pörgött a Major alatt, de őrült költekezésről nem nagyon beszélhetünk többé.

Az immár 24 csapatos Major matricával jogos félelem volt, hogy áruk megcsappan majd a korábbi évekhez képest. A számok ugyanis beigazolták a dolgot. A januári Major kapcsán egy-egy játékos arany matricája horribilis áron cserélt gazdát.

Az utolsó 16 csapatos Majoron például a legdrágább darabért, egy kennyS golden stickerért még 338 dollárt, vagyis 93 000 forintot adtak. Ráadásul rögtön négyet vettek belőle:

Ezután indult a 24 csapatos Major rendszer, és a frissen megjelent matricák értékvesztése. Az itteni legdrágább darab alig a felét érte a fél évvel ezelőtti rekordnak.

ScreaM golden stickere idén januárban, négy nappal a megjelenés után már “csak” 163,5 dollárért kelt el. Vagyis 45 000 forintért.

Ehhez képest a FACEIT London matricák még lejjebb mentek, az itteni rekordot captain mo matricája tartja.

A FACEIT Major frissen eladott legdrágább darabja “csak” 123 dollárt ért, vagyis 33 000 forintot.

A 24 csapatos Major torna hatása tehát keményen érződik a matrica piacon is. A jövőben kétszer meg kell majd gondolnunk, beruházunk-e rájuk egyáltalán. A probléma ezzel a visszaeséssel csupán annyi, hogy a játékosok számára eddig oly vonzó matricapénz innentől egyre kisebb tényező lesz.

Ezt a presztízsvesztést nem ártana pótolnia valamivel a Valve-nak, az összdíjazás megnövelése például jó ötletnek tűnik.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva