Counter Strike

Top10-ben a HellRaisers! Kevés, de annál fontosabb változás a világranglistán


A HLTV világranglista legfrissebb állapota két nagy ugrást is hozott a legjobbak között.

A Major után ahogy az várható is volt, az élmezőnyben is átrendeződtek a helyek. Az első három hely persze nem forgott veszélyben egy pillanatig sem:

  • Az Astralis továbbra is max pontszámmal őrzi első helyét, ez egy Major győzelem után rendben is van.
    főleg annak fényében, hogy az előző Majoron még Legendák sem lettek, most viszont erősebben tértek vissza a Majorra, mint valaha.
  • A Na’Vi is döntőig menetelt a Majoron, ezzel igazolva, hogy tényleg a világ két legjobb csapatának egyike. Néhány pontot vesztettek ugyan az előző héthetz képest, de őrzik a második helyet.
  • A Liquiddel ugyanez a helyzet, maradtak a harmadik helyen ahol előtte, de vesztettek pár pontot múlt héthez képest.

Aki nem érti, hogyan lehet az, hogy egy döntős és egy elődöntős csapat pontokat veszítsen, most gyorsan felvázoljuk. A HLTV világranglista a csapatok eredményeit és az együttesek egymáshoz viszonyított erősségét is jelzi. Az Astralis igazolta, hogy mindenkinél sokkal erősebb, de 1000 pontnál többje nem lehet. Mivel múlt héten is ennyi pontja volt, a világranglista ezt úgy oldja meg, hogy a többiek pontját csökkenti, hiszen így lesz igaz, hogy az Astralis még jobban elhúzzon a többiektől.

  • Az első változás a negyedik helyen érte az élmezőnyt, a FaZe várható volt, hogy lejjebb csúszik a Top8-as búcsúval. Helyét az elődöntőig menetelő MIBR vette át, akik 3 helyet ugrottak előre.
  • Nem kell persze sokat bánkódnia a FaZe-nek, csak egy helyet veszítettek, mondjuk a -70 világranglista pont egyetlen hét alatt már durvább mutató.
  • A North, BIG és NiP maradtak ahol voltak, közéjük viszont megérkezett a mousesports az 5. helyről. Az utolsó helyen való Major kiesés viszont tényleg önmagáért beszél.
  • A legörömtelibb fejlemény viszont még csak most jön, a HellRaisers is bekerült a világ legjobb 10 csapata közé. Nem mostanában voltak ilyen magasan a srácok, legutóbb 2017 júniusában szerepeltek a Top10-ben.

A Top20 mezőnye is alaposan átrendeződött egy hét alatt. A fnatic kicsúszott a Top10-ből, egészen a 14. helyig, a CompLexity viszont 7 helyet is javított.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva