PUBG

Teljes katasztrófa az új frissítés – A játékosok már a rollbackért könyörögnek


Megjött a 22. update, de egyáltalán nem erre számított senki.

Korábban írtunk róla, hogy szokás szerint, ezúttal is akadtak gondok a frissítés után, amelyeket még mindig nem sikerüt megoldani. Sajnos kevésnek bizonyult a két hét is, pedig korábban már csak 1-2 napokat töltött a teszt szerveren a frissítés, mielőtt megérkezett volna az élesre. Nyilván nagyobb reményekkel vágtunk neki a 22. update-nek, pont a két hét miatt, de ezúton is csalódni kellett a fejlesztők munkájában.

A trade up csődöt mondott

Nem sokáig bírta az újítás, ha egymás után többször használtuk a trade up rendszerét, nem kaptunk semmit, de még a tárgyainkat is behúzta a PUBG. Le is lőtték az egészet, úgy ahogy van, amíg nem oldódik meg a probléma. Aki így járt, az a felesleges perceiben küldhet egy ticketet a supportnak, hogy visszakapja a skinjeit, na meg a BP pontjait. Fergeteges.

Régiózár? Inkább egy óriási káosz

A régiózár még mindig szörnyen optimalizálatlanul működik. Sokkal hosszabb lett a meccskeresés, ráadásul sokszor rossz szerverre dob be, emiatt a ping is magasabb. Az EU szervereken idáig például simán lehetett fél perc alatt meccset találni, ez most a többszörösére nőtt, de többen számoltak be arról, hogy kínaiakkal dobta össze a matchmaking, ami azért nem a szomszédban van. Ezen kívül az új ikonok nem állíthatóak, nem lehet kikapcsolni őket, ha probléma van a netünkkel, ez eléggé idegesíti is a játékosokat.

A pályaválasztót nem épp így képzeltük el

Ezzel a résszel én nem értek egyet teljes mértékben, de elég sok kritikát fogalmaztak meg az új pályaválasztóval szemben is. Sokan kifogásolták, hogy csak egy pályát lehet kiválasztani, de ők a 3 közül 2-t szeretnének, hogy azért a randomfaktornak is legyen szerepe a döntésben. Véleményem szerint inkább azon van a hangsúly, hogy így sokkal hamarabb találna meccset, emiatt csökkenne a várakozási idő, már csak le kellene programozni…

Már megint rengeteg új hiba érkezett a 22. frissítéssel

Érthető tehát a játékosok frusztrációja, főleg ha 10 perc várakozás után sem talál szervert a játék, mindezt közel a csúcsidőhöz. Így gyakorlatilag nem hogy a bugos játékkal, hanem egyáltalán nem tudnak játszani. Az pedig még kellemetlenebb, hogy a PUBG Corp. egyáltalán nem reagált ezekre a panaszokra, pedig több száz panasz érkezett.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva