Fortnite

A brit herceg aggodalmát fejezte ki a Fortnite-tal kapcsolatban


A Fortnite elől a brit elit krémjének sincs menekvés, ezúttal Henrik herceg került a célpontba.

A brit királyi herceg, II. Erzsébet unokája Henrik, a feleségével közösen látogattak meg egy óvodát. A fiatalok kissé megijedtek az előkelőségek láttán, ami nem is csoda, hiszen egyáltalán nem mindennapi dologról beszélünk. Ettől eltekintve csupán percek kellettek ahhoz, hogy Henrik szembe találja magát az óriási Fortnite-lázzal, ami az óvodákban ugyan úgy jelen van.

Henrik hatalmas forma, azt meg kell hagyni

Ugyanis két fiatal megkérdezte a herceget, hogy szokott-e Fortnite-ozni, ugyanis nekik ez a kedvenc játékuk. Henrik láthatóan nem örült a kérdésnek, azt tanácsolta a srácoknak, hogy keressenek valami más elfoglaltságot:

a Fortnite-ot ugyanis rendkívül addiktívnek tartja, ami káros a fiatalok számára.

A herceg tehát teljesen képben van az aktuálisan trendi játékokat illetően, ám nem mindegyiket támogatja közülük. Nem sokkal később hozzátette, hogy ha már mindenképp játszani szeretnének, akkor a Minecraftot ajánlja nekik, ugyanis ezzel játszhatnak a 7 évesek is. A Fortnite-nak ezzel ellentétben, 12 év a minimum korhatára, vagyis a 8 évesek számára nem éppen megfelelő.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva