PUBG

A cheatek új funkciójában már azt is láthatjuk, hogy ki csal a pályán


Már megint a csalók, sajnos egyre többen vannak a tapasztalatok szerint.

Ez már tényleg elképesztő, a modern csalások egyre többet és többet tudnak, ezalatt a PUBG Corp. pedig mindent megtesz azért, hogy száműzze ezeket a cheatereket a játékból, ám egyelőre kevés sikerrel. Rég volt már ennyi csaló a játékban, bár ez egyesek szerint a hibásan működő régiózárnak köszönhető, hiszen így a kínaiak szabadon garázdálkodnak az összes szerveren, ez ellen pedig tenni sem nagyon lehet. Legújabban egy cheater screenshotja kavarta a legnagyobb port, mivel kiderült, hogy a csalók programjába még azt is beszerelték, hogy mutassa, hogy ki csal a pályán.

Azok a játékosok, akiknek piros nevük van, biztosan csalnak. A program mutatja a távolságot, az ellenfél fegyverét, a “legjobbról” pedig nem is szóltam még, 5 dollárba kerül naponta, de láthatjátok, ez az ár sem tartja vissza a csalni vágyókat.

A csalók is panaszkodtak mellesleg, hogy az utóbbi időben nehezebb meccset nyerniük, mert túl sokan csalnak mások, így a korábbi 1-2 csaló helyett már 5-8 is simán előfordulhat meccsenként, mindezt persze TPP-ben, ami az ázsiai országokban sokkal népszerűbb, mint az FPP.

Az többek fejében megfordult már, hogy ha a csalók láthatják azt, hogy ki csal még rajtuk kívül, akkor a PUBG Corp. miért nem? Nos erre elég egyszerű a válasz, valószínűleg elég sokan használják ugyan azt a cheatet, így tudja pontosan beazonosítani a program. Az pedig egy nagyszerű kérdés, hogy a PUBG Corp. miért nem veszi meg ezeket az 5 dolláros cuccokat és bannoltat ki mindenkit, aki fixen csal, de ez már egy másik téma.

Forrás

Ezt láttad már?

Tele van csalókkal a PUBG – 13 millió játékost bannoltak megjelenés óta

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva