Counter Strike

Már a profik is ezerrel matekoznak az új gazdasági UPDATE után


Két bukott kör után is belefér az AWP, jöhet az AUG/SG meta és az újabb Tec-9 pokol.

A legutóbbi CS:GO UPDATE során egy csapásra kifordult eddigi megszokott életéből a játék. Nerfelték a CZ-t, buffot kapott a Tec-9, olcsóbb lett az AUG és az SG553, valamint a loss bonus-ba is belenyúlt a Valve.

A pisztolykör jelentőségét csökkentendő, a pisztolykör utáni első bukott körért 1900 dollár jár majd, az eddigi 1400 helyett. Ezáltal sokkal élhetőbbek lesznek a Force körök a pisztolykör vesztesének. Szorosabbak lesznek a második körök, mint valaha.

Természetesen a változások a profikat sem hagyták hidegen, a közösségi média csatornáin osztották meg véleményeiket:

A fnatic csapata eddig a legdurvább CZ-ötös volt a profik mezőnyében, így az egyik legjobb Force csapat is egyben. Mostantól azonban még több pénzből garázdálkodhatnak, JW-nak már előre tetszik az új meta.

A szintén jó pisztolyforgató Liquid is örült a híreknek. Mondjuk ha egy csapat mögött olyan jó coach áll, mint zews, meg is értjük hogy örülnek a még változatosabb lehetőségeknek.

Bizony, a belga one tap mester jól számolt, két bukott kör után simán összejöhet a harmadik körös AWP. Hatalmas fegyvertény a beton main AWP-sekkel bíró együttesek számára.

Device persze nyilván nem fogja ezek után hanyagolni az AWP-t, de rifle körökben biztosan elgondolkodnak majd páran, hogy AK-47 helyett a hasonló árú SG553-at vegyék.

A pisztolymester NiKo nem igazán örült a CZ nerfnek és a megváltozott gazdaságnak, de a Tec-9 visszatérésének annál inkább. Most ugyanis, hogy ő irányítja a FaZe csapatát, jöhetnek a Tec-9 Force körök tömegesen! Érdemes lesz felkészülni az ellenfeleknek.

Gyors matek a CT gazdaságról, vagyis hogy az újítások hogyan segítik meccsben maradni a CT-ket. Nehéz vitatkozni vele, a negyedik körös 5300 dollár szinte mindenre elég, még AWP-vel is.

SPUNJ szerint viszont az lett volna a legjobb, ha nem csak a pisztoly kör utáni első loss bonus nő meg 1900-ra. Hanem a meccs során minden egyes bukott körnél innen indulna a loss bonus.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva