Counter Strike

Ez egyre jobb! Smooya “patkány-delfin-pterodactylus” visítását anyukája védte meg a Twitteren


A smooya körül kialakult indulatok kapcsán a játékos édesanyja is megszólalt, védelmébe véve kisfiát.

Smooya örömujjongásai már sokszor megborították az internetet. Például a Majoron, a Legendás pozíció kiharcolásánál a HellRaisers ellen:

Vagy legutóbb a StarSeries kiesési rangadóján a nagy rivális mousesports ellen:

A meccsen egymásra lőtt beszólások a mouz kiesése után is folytatódtak, az utóbbi idők legnagyobb profi sárdobálását generálva.

Az eset alaposan megosztotta a közösséget. Az egyik tábor szerint smooya a valaha látott legidegesítőbb és legpofátlanabb profi, míg a másik oldal szerint viszont semmi durva nem volt az esetben.

Mivel a vita kezdett eldurvulni, smooya anyukája is bekapcsolódott, hogy megvédje kisfiát!

“Évekig kellett hallgatnom smooya sikításait, végtelenszer rá is szóltam, hogy fogja már be! Semmi tiszteletlen nincs benne, ő egyszerűen ilyen kis különc.”

Az éremnek ezúttal nem kettő, hanem három oldala van. A család, a támogatók, és az ellenzők:

  • Kezdjük azzal, hogy nagyon nem irigyeljük Helent! Hiszen éveken át mindennap többször is meghallgatni ezt a sikolyt nem lehetett sima. Pláne nem éjszaka, az official meccsek idején. De természetesen értjük, miért próbálta megmagyarázni a dolgot.
  • Folytatnánk is tehát ezzel, hogy szép dolog bevédeni a csemetét, hiszen mi mást is tehetne egy anya. De itt nem a sikítás frekvenciájával van a gond. Az ellenfelek és a rajongók sokkal inkább ezt a szándékosan eltúlzott reakciót nehezményezik. Hiszen más csapatok is szoktak örülni, egy pacsival, ne adj isten egy hangos “Nice!” felkiáltással. Nem azzal van a gondja tehát az ellenzőknek, hogy miért ÍGY sikít smooya. Hanem hogy egyáltalán MIÉRT kell sikítani?
  • Zárásként viszont ott az ellen oldal, hogy lehet valakinek ettől unszimpatikus, nem egyedi jelenség. Más sportágakban, ahol nincs tiltva a túlzott gólöröm, ugyanezt csinálják a sportolók.

Smooya tehát anyu szerint mindig is ilyen volt, így engedi ki magából a gőzt. A szabályok szerint pedig ki is engedheti, hiszen semmi nem tiltja. A közösség szerint viszont inkább máshogy kellene örülnie, ha az emberek szimpátiájára pályázik.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva