13 fegyverskin, aminek jönnie kellene a PUBG-be!


Rég voltak már úgy fegyverskinek, egyre többen panaszkodnak emiatt.

A PUBG Corp. elhatározta magát és egyelőre nem engedik, hogy a közösség által készített skin bekerüljön a játékba. Ezzel együtt rengeteg kreatív munkát gátolnak abban, hogy bekerüljön a PUBG-be, hiszen van rengeteg olyan ötlet, amit nagyon szívesen látnánk benne és ez még csak a kezdet, hiszen ha valamiféle jutalommal kedveskednének a készítőnek, úgy mondjuk mint a Valve a CS:GO esetén, akkor az általunk összegyűjtött koncepciónál sokkal többel találkozhatnánk. Most csak azok készítenek skineket, akik túlságosan szeretik a játékot és ezzel együtt rengeteg szabadidejük is van, hiszen sajnos a PUBG Corp. nem jutalmazza semmivel őket érte. Egyre többen panaszkodnak egyébként is, hogy míg ruhák dögivel jönnek, addig a fegyverskineket eléggé elhanyagolták mostanában.

Az 5+1 legundorítóbb PUBG skin

A legegysszerűbb fekete-barna skintől kezdve, egészen a legélénkebb rózaszín-lila kombóig mindent megtalálhattok, az biztos, hogy nem fog mindenkinek tetszeni az összes skin, de ezeket sokkal szívesebben látnánk a játékban, mint a jelenlegi Beige stílusú, ocsmányszürkével leöntött változatokat. Persze az ízlése mindenkinek más, épp ezért szereti valaki a rejtőszínnel rendelkező fegyvereket, ami beolvad a környezetbe, míg mások a minél feltűnőbb rikító színekért vannak oda.

Íme a skinek:

mrwhitedynamite munkája
RainyRayne koncepciója
d3fault- WackyJacky előtt tiszteleg
ihaveamechkb Scar-L koncepciója chocotaco matricákkal
ihaveamechkb ismét 3 új skinnel támadt
ihaveamechkb nem aprózta el
mrwhitedynamite SKS koncepciója
TymeLyne Kar98k dizájnja
iamdfkz koncepciója

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva