Counter Strike

Hivatalosan is szétesik a Gambit Aranycsapata, már a harmadik Major győztest játékost veszítik el


HObbit után AdreN is igazolási listára került, a másfél éve még Major győztes csapatból.

2017 nyarán hatalmas meglepetésre a Zeus, AdreN, HObbit, Dosia és mou alkotta ötös nyerte a PGL Krakkó Major versenyét. Az öröm azonban nem tartott sokáig, Zeus szinte azonnal lepattant a csapatból.

A sikerkovács irányító távozásának oka egy elég furcsa sztorira vezethető vissza.

AdreN és társai ugyanis kikezdték a csapat coach-át, a Zeus legjobb barátjának kane-t. A játékosok úgy gondolták, más stílusban szeretnének játszani, mint amit az edző rájuk erőltet. Hiába nyertek ezzel a stílussal Majort, ők máshogy szeretnének játszani. Végül a csapat elküldte az edzőt, Zeus pedig vele együtt távozott. Megmondta a vezetőségnek, vagy marad kane, vagy elmegy vele ő is, végül mindketten a Na’Vi-hoz távoztak.

Innentől a nagyszájú AdreN és társai csak keresték régi önmagukat. Megpróbált irányítani fitch, HObbit, Dosia, seized és még AdreN is, de senkinek nem ment a dolog. Új ötödikként itt volt fitch, seized, mir, de senkivel nem jöttek az eredmények. HObbit megunta a sikertelen hónapokat és átigazolási listára kérte magát, hogy jobb csapathoz távozhasson.

Újabban pedig AdreN is csatlakozott hozzá, így már ketten ülnek saját akaratukból a Gambit kispadján.

A Major győztes ötösből tehát lassan hárman is kikerülnek a kezdőből. Ezzel a Gambit Aranycsapata hivatalosan is feloszlana, és indulhatna az új lineup építgetése, szinte az alapoktól.

A kérdés csak az, hova tart HObbit és AdreN, akik a Gambit legjobb játékosainak tekinthetőek. AdreN agresszív játékát tökéletesen segíti HObbit támogató stílusa, az sem kizárt, hogy együtt váltanak csapatot.

Simán szóba jöhet egy Na’Vi, egy HellRaisers, vagy akár egy Vega Squadron szerződés is.

Jelenleg ugyanis a Gambit csak 17. a világranglistán, mindhárom említett csapat előtte áll. Vagyis ha AdreN és HObbit jobb csapatba szeretnének igazolni a Gambitnél, bőven lesz rá lehetőségük a CIS régión belül.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva