Hearthstone

A Blizzard elmondta, miért hagyták félbe a Tournament módot


Ben Thompson őszintén nyilatkozott az okokról.

A Hearthstone játékosok már nagyon régóta várják a Tournament mód bevezetését, és sokáig úgy tűnt, hogy idén talán még lehet is belőle valami – korábban az év közepére ígérték a béta verziót. Egy hónappal ezelőtt azonban – mindenki óriási bánatára és csalódottságára – bejelentették, hogy határozatlan időre leállították a játékmód fejlesztését. A hivatalos indoklás akkor az volt, hogy nem elégedettek az iránnyal, amerre haladtak, most azonban végre kaptunk egy kicsit konkrétabb magyarázatot is…

Kép: Blizzard

A fejlesztőcsapat kreatív direktora, Ben Thompson nemrégiben a Venturebeat stábjával beszélgetett a témáról, ahol szó esett a valódi okokról is.

“Őszinte leszek. A Tournament mód kapcsán olyasvalamit csináltunk, amire korábban még nem volt példa a Hearthstone történetében. Bejelentettünk egy új játékmódot, egy új feature-t, méghozzá olyan korán, hogy elkezdett saját életre kelni. Miközben mi azon dolgoztunk, hogy létrejöhessen az általunk elképzelt Tournament mód, a közösségnek a korai bejelentés miatt volt ideje arra, hogy agyaljon azon, milyennek kellene lennie a játékmódnak valójában. Lényegében hagytuk, hogy két külön út jöjjön létre. Voltak a fejlesztők, akik dolgoztak az eredeti elképzelések szerint, és a játékosok, akik a saját fejükben felépítették, hogy milyennek kellene lennie.”

Kép: Blizzard

“Végül ahogy közeledtünk az év végéhez, a kettő között olyan nagy lett a különbség, hogy nem igazán hittünk abban, hogy a Tournament mód, amin dolgoztunk képes lesz megfelelni a játékosbázis elvárásainak és reményeinek. Ahogy hallgattuk a visszajelzéseket a közösségtől, arra jutottunk, hogy a legjobb, amit tehetünk, hogy alaposan átnézzük, hol tartunk most, majd újragondoljuk az egészet és visszatérünk hozzá akkor, amikor képesek leszünk létrehozni valamit, ami jóval közelebb van az elvárásokhoz – mind a játékosokéhoz, mind a sajátunkhoz.”

Thompson egyébként cáfolta, hogy bármiféle technikai nehézségük lett volna az új játékmód implementálásával, a Unity motor és a cross-platform funkcionalitás sem okozott volna problémát.

Mi a tanulság ebből az egészből? Nem érdemes túlságosan korán bejelenteni az újdonságokat, mert ez lesz a vége – remélhetőleg a Blizzardnál is tanultak az esetből.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva