PUBG

Überciki: A PUBG Corp. a szerverhiba miatti kompenzációt sem tudta kiosztani rendesen


Elnézést kértek azért, amiért nem tudták odaadni az ajándék skineket, amikkel a korábbi hiba miatt kértek elnézést.

“Elnézést a négyzeten” – ez is lehetne a PUBG mottója, legalábbis az utóbbi időben tanúsított szerencsétlenkedések után.  Tegnap írtunk róla, hogy ajándék BP-t és skint osztott a cég, mivel a szerverkarbantartás következtében fellépő hiba miatt 10 órán keresztül nem lehetett játszani a játékkal.

Elnézést kért a PUBG Corp – Ajándék BP-t és skint osztogatnak a játékosoknak

Ez egy teljesen korrekt lépés volt, bár az elvesztegetett órákat nem pótolja, de azért szép gesztus, meg kell hagyni. Vagyis lett volna, ha ezt sem sikerült volna elcseszni, de hát a PUBG Corp.-ról beszélünk, szóval ez sajnos benne van a pakliban.

Többen nem kapták meg az ajándék skineket, túl sokat nem tud tenni emiatt a vállalat, de azt ígérték, hogy amint véget ér az akció, mindenki megkapja a maga kompenzációját. A hibajelenség egyébként elég érdekes volt, bár felvillant a “Claim” gomb ezeknek a játékosoknak, de hiába nyomtak rá, semmit nem kaptak. Az is mutatja, hogy mennyire “jól” működött a rendszer, hogy mások többször is megkapták az ajándékokat és igen, a BP-t is. Közben pedig az 50v50 módot is ki kellett venniük a játékból.

Kellemetlen….

 

 

 

Borítókép: thewealthrecord

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva