Counter Strike

Top8-ig jutottak a nylonék, lányaink elbukták a román-magyart


A WESG első női selejtezőjén a norvégoknak ugyan visszavágtunk, de a továbbjutás most se lett meg.

Tavaly az európai döntőbe jutás és a barcelonai út múlott a magyar-norvég meccsen. A régiókra bontott kvalikat azonban az idén átvariálták a szervezők, és egyetlen női selejtezőbe gyúrtak mindenkit.

Így jöhetett össze idén már a Top16 között a tavalyi magyar-norvég döntő visszavágója.

A rchl, smuci, nylon, Leyla és Annja felállással induló magyar válogatott végül 16:14-re visszavágott a tavalyi vereségért. Körömrágós meccs volt, sok szép egyéni megmozdulással:

A következő körben a tavaly európai döntőig menetelő románok következtek. A román válogatott lányok viszont már keményebb falatnak bizonyultak, a második félidő legelején már 15:2-re is vezettek.

13 meccspontnál Leyla még csodát tudott tenni, 1v3-ban hozta le a kört:

A vége azonban így is nagy különbségű vereség lett a magyar-román rangadón, 16:5-re bukták el lányaink.

Szomorkodni azonban nem érnek rá, hiszen november közepén újabb női selejtező veszi kezdetét, ahol ismét harcba szállhatnak a kínai döntőbe jutásért az egyes nemzetek válogatottjai.

Reméljük ott is szoríthatunk majd a magyar lányok sikeréért!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva