Gaming

A PS5 előszele? A Sony 24 év után először kihagyja az E3-at

Drag - Csető Zsolt - 5 éve Címkék: E3, ps5, sony,

Meglepő bejelentés érkezett a konzolgyártótól.

Mióta világ a világ – és E3 az E3 -, egy dolog biztos volt: a Sony és a PlayStation minden alkalommal ott volt az év legnagyobb videojátékos rendezvényén, az E3-on. Jövőre azonban 24 év után ez a hosszú sorozat megszakad:

a konzolgyártó bejelentette, hogy 2019-ben nem lesznek ott az expón.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Sony jövőre nem fog konferenciát tartani a rendezvényen – emellett kiállítóként sem lesznek ott az E3-on.

Mi állhat a háttérben?

A konkrét okok helyett csak egy homályos közleményt kaptunk, ami alapján nehéz beazonosítani, mi állhat a háttérben. Alapvetően három fő indokot tudunk elképzelni.

#1 – A Sony rátér a Nintendo által kitaposott útra

A Nintendo már évekkel ezelőtt jelentősen visszavett, már ami az E3-on való aktivitást illeti. Ez leginkább annak tudható be, hogy az újdonságaikat már évek óta Nintendo Direct néven futó online adásokban jelentik be, amik függetlenek mindenféle rendezvénytől. A szűkszavú közlemény alábbi mondata pedig arra utal, hogy a Sony is szeretné dobni az évtizedek óta iparági standardnek mondható “a konzolgyártó sajtókonferenciát tart az év legnagyobb videojátékos rendezvényén” formulát:

“A PlayStation-rajongók rengeteget jelentenek számunkra, és mi mindig azon vagyunk, hogy innovatívak legyünk, újszerű és kísérletező hozzáállással szórakoztatva a játékosokat.”

Hozzá kell tenni: ennek már az elmúlt években is voltak előszelei. A mostani generációban például a Sony elég nagy hangsúlyt fektetett a PlayStation Experience rendezvényeire, ahova mindig tartogattak új bejelentéseket (igaz, idén decemberben pont elmarad), de magát a PS4-et is egy teljesen különálló sajtóeseményen leplezték le 2013 februárjában, pedig az új hardvereket általában mindig az E3-ra szokták tartogatni. Ebből következik a következő pont is…

#2 – Közeleg a PS5 bejelentése

Az idei évben jelentősen felerősödtek a PlayStation 5-ről szóló pletykák, ami nyilván jelentheti azt, hogy közelít a Sony következő generációs konzolgépének hivatalos bejelentése. Márpedig ha így van, és a gyártó most is külön rendezvényt szeretne ennek szentelni, akkor nem kizárt, hogy azért dobták az E3-at, mert az időpontot tekintve ők is valamikor ekkortájt szeretnének előrukkolni a nagy leleplezéssel.

#3 – 2019 egy “levezető” év lesz

Ez lényegében az előző pont “B-verziója”, és talán a legvalószínűbb mind közül. A PS5 készül, ez nem kérdés – már a Sony is nyílt titokként kezeli. A PS4 azonban továbbra is kiválóan fogy, 2019 tavaszán vagy nyarán pedig a jelenlegi ütemet tartva a bűvös 100 milliós határt is el fogják érni az eladások. Emiatt talán kicsit korai lenne egy 2019-es PS5 bejelentés, ugyanakkor az már most érződik, hogy a Sony egyre inkább kezdi átcsoportosítani az erőforrásait a következő generációra. Az idei évben már valamelyest csökkent a belső fejlesztésű exkluzív címek mennyisége, ráadásul az idei PlayStation Experience említett kihagyása is arra enged következtetni, hogy 2019 inkább egy “levezető” év lesz: vannak ugyan még bőven készülő címek (Days Gone, Ghost of Tsushima, The Last of Us 2, Death Stranding, Dreams), ezeket azonban már elég régóta mutogatják, így egyre nehezebb felhúzni rájuk egy-egy konferenciát. Ha pedig 2019 tényleg a PS4 utolsó igazán erős éve lesz, a jövőt (vagyis a PS5-öt) viszont még nem igazán készek felfedni, akkor logikus lépésnek hangzik az E3 kihagyása.

A teljes igazságot persze csak a Sony tudja, de külsős szemmel nézve is nagyon úgy tűnik, hogy a generációváltás és a PS5 előszele befolyásolhatta őket leginkább ezen döntés meghozatalában.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva