League of Legends

Merre tovább Faker? – A világ legjobb játékosa mától szabadúszó


A háromszoros világbajnok mától nem az SKT szerződtetett játékosa.

Talán nincs is olyan League of Legends játékos a világon, aki ne hallotta volna már Faker nevét. Nem kell ahhoz szeretni a koreai klasszist, hogy elismerjük, félelmetes karriert tudhat már most maga mögött, s korából ítélve még közel sem beszélhetünk “záróidőszakról”. Az viszont lehetséges, hogy egy újabb fejezet kezdődhet hamarosan a játékos életében, november 18-tól ugyanis lejárt a szerződése az SKT-vel, így szabadúszó játékossá vált.

A háromszoros világbajnok egyértelműen a legnagyobb reklámértékkel rendelkező League of Legends játékos a világon, szinte biztos, hogy nincs olyan szervezet, aki ne szeretné a zászlaja alatt tudni a koreai csillagot. Erre pedig a mostaninál biztosan senki sem fog tudni jobb lehetőséget találni, hiszen még pletykák sem szólnak arról, hogy az SKT meghosszabbította volna a szerződését a játékossal.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy Faker maga nem lojális, bőven meglehet, hogy éppen egy újabb szerződésen tárgyalnak, viszont az esport szcénának egyértelműen az tenne jót, ha 2013 óta először, levetné az SKT dzsekit és egy másik szervezethez szegődne. Mindez egyébként a játékosnak sem tenne rosszat, bebizonyíthatná a kétkedőknek, hogy tényleg ő a világ egyik legjobbja, úgy, hogy egy másik szervezetet is bajnoki címhez vezet. Hogy az egy koreai, amerikai, kínai, vagy esetleg európai szervezet, azt még nem tudni.

Ha Faker vált, a legnagyobb esély arra van, hogy országon belül keres új csapatot, hiszen enyhén szólva sem erős az “angolja” a játékosnak. Viszont anyagilag Amerikával, vagy a megreformált európai bajnoksággal járna a legjobban, a két LCS-ben ugyanis hemzseg jelenleg a pénz. A Team Liquid és a kínai EDG több éve ostromolja már Fakert, könnyen lehet, hogy most kap egy olyan ajánlatot az amerikai bajnoktól, vagy az ázsiai mogultól, amit egyszerűen nem fog tudni visszautasítani.

Faker – LoL eSports

Jelenleg erősen döcög az SKT szekere, a tavalyi világbajnoki döntő elvesztése óta semmit sem tudott elérni a csapat, egy ilyen széria végén racionálisnak tűnhet a váltás. Kíváncsian várjuk, hogy hogyan dönt végül Faker!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva