Gaming

Nagyon bejövős, de nem ez fogja megölni a PUBG-t – ROE teszt


Megnéztük az "új" ingyenes battle royale-t közelebbről.

Nemrég írtunk a PUBG újabb kihívójáról, aki igazából nem is annyira új, de az európai játékosok csak most csöppenhettek bele igazán a játékba. A Ring of Elysium eléggé megosztó lett, ahogyan korábban a Fortnite és a Call of Duty: Blackout is, de ez nem azt jelenti, hogy rossz lenne.

Hanem egy új, üde színfolt a Steam univerzumában.

Be kell vallanom, nem először találkoztam a játékkal, ugyanis az indulásnál is tettem egy próbát. Ám akkoriban csak az ázsiai szervereken lehetett játszani, az 500-as ping pedig megölte az egész játékmenetet, de azért tudtam, hogy mire számítsak. Ahhoz képest rengeteget fejlődött a játék, nem egy egyszerű PUBG klónt láttam benne, hanem tényleg rengeteg dologban mozdultak el más irányba a fejlesztők, amelyek közül nem biztos, hogy az összes jó, de van egyediség és ez rendkívül sokat jelent.

Ezt a havas pályát minden gyártó megirigyelné!

Eszméletlen hangulatosak a hófödte csúcsok, a snowboardozás, a siklórepülés, a hegymászás. Változatos tájak, bár egy-két tó pluszba elférne, de akár jégverem, vagy barlang is elfért volna, de tényleg kitettek magukért a fejlesztők.

Jópofa dolog az is, hogy a meccs elején kiválaszthatjuk, hogy melyik ‘kaszttal’ kezdünk neki a mérkőzésnek, de azért azt meg kell hagyni, hogy ez a “kiválasztom, hogy hol spawnolok” rendszer elég érdekes. Először nagyon negatívan álltam hozzá, de azért utólag be kell ismernem, hogy nem rossz ötlet, hiszen rengeteg időt megspórol vele az ember, cserébe viszont lehet sejteni, hogy milyen irányból fognak érkezni a többiek.

Ez az egész egy PUBG koppintás

A koncepció mindenképp, viszont rengeteg dolog más. Nem gondolom, hogy direkt a PUBG ellenfele lenne. Ez a játék inkább a casual réteget célozza meg, ami rengeteg dologban visszaköszön.

Ez pár hardcore PUBG fannak egész biztosan nem fog tetszeni, ilyen például a fegyverkiegészítők automatikusan a fegyverre pakolása, a vezetés közbeni TPP nézet, illetve a 2 felhelyezhető irányzék. Nekem személy szerint az automatizált kiegészítőpakolgatáson kívül minden ilyen újdonság tetszett, sokkal jobb így autót vezetni, a 3 slot is jópofa, bár maximum két fegyvert használtam szinte minden esetben már csak a megszokás miatt is. Leginkább a COD Blackoutra hajaz a játék feelingje, talán emiatt születtek ezek a döntések a Tencent részéről.

Megannyi jó ötlet

A játékban nem lehet tényleg soha tudni, hogy merre fog szűkülni a terület. Itt nem kör alapú a szűkülés, hanem bizonyos területekre random csap le a kék, ami itt nem egy kitalált misztikum, hanem maga a hideg, ami miatt a karakterünk vacogni kezd, majd elkezd lefelé zuhanni a HP-nk.

A Battle Pass rendszere valami óriási. Egyszerűen magával ragad és tényleg az az érzésünk, hogy megéri játszani, mert a rendszer mindig megjutalmaz, főleg az első pár játék alkalmával. Nem túl bonyolult az egész, vannak küldetések, a karakterünk fejlődik, vannak szezonok, mutatja hogy hány nap van még hátra az aktuális (első) szezonból.

A készítők pedig értelemszerűen ezen bevételéből tartják fenn magukat. Aki akarja, támogathatja őket, aki meg nem akarja, annak nem kötelező. A fizetős pass-ért cserébe pedig rengeteg tartalmat adnak ajándékba, szóval az a 10 euró nem egy vészes összeg cserébe érte.

Loot az van bőséggel, ahogy jármű is. E mellé ‘sajnos’ nem csomagolták a futószimulátort gyárilag. A közeli harcok változatosak, fel lehet mászni könnyedén a tetőkre, ráadásul alapból van nálunk egy fegyver, szóval nem kell amiatt bosszankodnunk, hogy lelő valami idióta, csak azért, mert hamarabb talált fegyvert egy másodperccel. Rengeteg különféle fegyvertípus kapott helyet a játékban és a fegyvereket elég jól lehet kontrollálni. Könnyedén ráérezhetünk a lövésre, szerintem pont ideális lett ez a szórás.

Azért nem minden jött be

Az autók irányítása nagyon nehézkes, nem igazán kiforrott még. Lehet, hogy ehhez némi köze van a hónak, de ezen még csiszolni kellene. Az FPS nagyon érdekes. Az előző pályán a fél éves verzión sokkal jobban futott a játék, bár ez csak az FPS számon mutatkozott meg. Hiába nem volt fixen 100 felett, ettől függetlenül sokkal fluidabbnak érződött, mint a PUBG, szóval van öröm az ürömben. A visszajelzések szerint a gyengébb gépeken is egész jól fut a játék, szóval feltehetően optimalizációs probléma áll a dolgok hátterében.

A bal alul elhelyezett térkép nagyon nem szimpatikus, a grafikai beállítási lehetőségek rendkívül korlátozottak. Az animációk kezdetlegesek, leginkább a mobilos PUBG-hoz hasonlítanak, ezen még bőven kellene dolgozniuk. A karakterek mozgása elég érdekes, ezen is kellene még javítani. Itt is vannak hibák szép számmal, bár nem annyira durvák. Én a távoli tárgyak villódzásával találkoztam, illetve a szabad nézelődés (freelook) sem működött.

Furcsa lőni a fegyverekkel távolra. Közelre teljesen jó, de a távolabbi célpontok esetén valami mintha nem lenne teljesen rendben. Bár realisztikus, hogy a házakban lévő emberek sötétebbek, de ez a harcokat is nagyban megnehezíti.

Összegzés

Itt több győztese is lehet egy mérkőzésnek

A ROE alapvetően nem egy hibátlan játék, látszik hogy még nincs kész és rengeteg dolgot kell javítaniuk a fejlesztőknek, de a frissítések alapján nem lesz itt nagy probléma pár hónap múlva. Ez egy teljesen más játék, mint a PUBG, inkább a COD: Blackouthoz áll közelebb, csak a grafika nincs olyan szinten, de nem szabad elfelejtenünk, hogy egy ingyenes játék, az előbbi két vetélytárssal ellentétben.

Hatalmas, izgalmas lövöldözésekben lehet részünk, felfedezhetünk egy új térképet, ami rendkívül változatos. Kiszámíthatatlan szűkülések, pörgős játékmenet, óriási fegyverarzenál, a végletekig testre szabható fegyverek, brutál jó Season Pass rendszerrel megspékelve. Nem, nem ez a játék fogja megölni a PUBG-t, de miért is kellene megölnie? Remek szórakozást nyújthat mindenki számára a ROE, van amiben ez jár előbb és van, amiben a PUBG.  Aki szereti a battle royale játékokat, az semmiképp ne hagyja ki!

8/10

Ui.: A játékból nem valami egyszerű megtalálni a kilépés gombot előszörre. Az ESC gombot nyomva jelenik meg az EXIT felirat.

   

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva