Hearthstone

Váratlan fordulat: most akkor mégsem létezik a Pity Timer a Hearthstone-ban?


Érdekes választ adott a Blizzard ügyfélszolgálata.

Mióta elindult a Hearthstone, azóta létezik egy sokak által ismert “legenda”, ami szó szerint ugyan soha nem lett kimondva a Blizzard részéről, az évek során azonban szép lassan szinte mindenki elfogadta a létezését. Ez az úgynevezett Pity Timer, ami lényegében egy, a bontási valószínűséget szabályozó rendszer.

Ennek köszönhető, hogy legrosszabb esetben minden 40. csomagban található egy Legendary (kiegészítőnként) – legalábbis elvileg…

Túl sok okunk nem volt arra eddig, hogy kételkedjünk a Pity Timer létezésében, aminek két fő oka van.

  • Egyértelműen bizonyítható, dokumentált formában senki nem tudta még bizonyítani, hogy nem létezik.
  • A Blizzard 2017 nyarán kompenzációt küldött azon játékosoknak, akiknek az egyik patch után “elromlott” a Pity Timer, vagyis kevesebb Legendary-t kaptak az elméleti minimumnál.

Vagyis utóbbi lépéssel lényegében a Blizzard is elismerte, hogy létezik egy felső határ, még ha nem is mondták ki ezt ténylegesen.  Vagy csupán azt akarták, hogy mindenki ebben a hitben éljen tovább?

A történet most érdekes fordulatot vett, egy játékos ugyanis nemrég kapcsolatba lépett a Blizzard ügyfélszolgálatával, miután kibontott 86 Rastakhan’s Rumble csomagot és “besült” nála a Pity Timer. Ugyanis csak a 6. és a 42. pakkban volt Legendary – ha működött volna a rendszer, akkor legkésőbb az 82.-ben is kellett volna bontania egyet, de ez nem történt meg.

Az itt olvasható beszélgetésben a Game Master megerősítette a fentieket, vagyis tényleg sikerült kibontania valakinek úgy 40-nél több pakkot, hogy egyikben sem volt Legendary. Akkor bugos a rendszer? Egyáltalán nem:

a GM szerint nem létezik a “legendás” Pity Timer, csupán az első 10 pakkban van garantált Legendary.

Vagyis a Game Master azt mondja, a rendszer jól működött: az első 10 csomagban ott volt a Legendary, aminek esnie kellett, onnantól pedig – a hiedelemmel ellentétben – már nem garantálnak semmit. Íme a kapcsolódó részlet az ügyfélszolgálat leveléből:

“Az egyetlen Pity Timer, ami létezik, az első 10 pakkra vonatkozik egy adott kiegészítőből. Rengeteg játékost láttam már a Hearthstone története során, akik úgy vélik, létezik egy “mesebeli” 40 pakkos Pity Timer, ez azonban nem igaz. Abszolút lehetséges úgy kibontani 40 pakkot, hogy egyikben sincs Legendary. Ennek a valószínűsége persze igen alacsony, de lehetséges, ahogy ezt balszerencsédre te is tapasztaltad.”

Mondani sem kell, ez óriási fordulat, hiszen a Blizzard tavalyi lépése után nem sok okunk volt már kételkedni a Pity Timerben. Mi történhetett? A Blizzard ügyesen manipulálta a játékosokat, elhitetve velük, hogy tényleg létezik a Pity Timer? Bugos a rendszer? Vagy egyszerűen csak az ügyfélszolgálat lett félreinformálva? Egyelőre marad a bizonytalanság – jó lenne egy hivatalos közlemény az ügyben, hogy ezáltal tiszta víz kerülhessen a pohárba.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva