Counter Strike

Az Astralis behúzta EPL döntőt és vele együtt az Intel Grand Slam 1 000 000 dolláros fődíját is


Nincs ellenfele a dánoknak, ismét lemosták a Liquidet a pályáról

Ennél jobban talán nem is időzíthetett volna az Astralis, ugyanis hazai pályán, Odensben húzták be azt a bizonyos negyedik győzelmet. És persze az ezzel járó 1 millió dollárt, amit aranyrudakban kaptak kézhez:

Az ellenfél nem volt más, mint a Liquid. Akik idén ötödjére kapnak ki nagyverseny döntőjében, ebből 4x a világelső dán csapat verte el őket. Most is mindent beleadtak, minden pálya szorosan indult, ám a végére gla1ve-ék lemosták őket. A hazai közönség rengeteget segített a csapatnak, a versenyen való támogatást a srácok is külön megköszönték mindenkinek:

Hiába szerzett vezetést az első map után a Liquid, ehhez hasonló villanásokkal szedték össze magukat a dánok:

Szép jelenetekből nem volt hiány, 3 ACE is született, igaz mindhárom anti-eco volt, azaz kevlár nélküli, pisztolyos ellenfeleket kellett csak hentelni. Nagyon durván egyben vannak a dánok, kérdés, hogy ki tudja majd letaszítani őket a trónról, mivel egyenlőre verhetetlennek tűnnek. Hiába uralta a számok tekintetében a pályát a tengeren túli csapat, az Astralis egy mérnöki pontossággal működő CSAPAT.

Egy új szintre emelték a Counter-Strike világát, a kemény munka gyümölcse mostanra be is érett.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva