Hearthstone

Íme mind a 27 Shrine egy helyen: ez vár ránk az új single player módban


Szentélyek az új Rumble Run játékmódból.

Már csak két napot kell várni az új single player Hearthstone játékmódra, a Rumble Runra, amely az egy éve debütált Dungeon Run nyomdokain halad majd tovább. Ennek megfelelően ezúttal is az lesz a feladatunk, hogy egy folyamatosan bővítgetett paklival legyőzzük az egyre erősödő ellenfeleket – most is nyolc boss-t kell majd lenyomnunk egy huzamban.

A menetet egy fiatal trollal, Rikkarral indítjuk majd minden esetben, akivel a játék elején választanunk kell majd az úgynevezett Shrine-ok közül: ezek azok, amik meghatározzák az induló paklinkat, illetve class-unkat. Shrine-ból összesen 27 lesz, mindegyik class-ból 3-3, és ezek közül 3 véletlenszerűt dob majd fel nekünk a játék egy-egy Rumble Run menet elején – ezekből kell pickelnünk.

A Shrine-ok különlegessége, hogy automatikusan játékba kerülnek a meccs elején, és valamilyen erős állandó képességgel segítsenek bennünket. Ezek minionnak számítanak, el is lehet őket pusztítani, ugyanakkor 3 kör után automatikusan újjáélednek. Mostanra mind a 27 Shrine ismertté vált, így megnézhetitek, miből lehet majd választani.

Druid

Hunter

Mage

Paladin

Priest

Rogue

Shaman

Warlock

Warrior

A játékmód változatosságát tehát a fenti Shrine-ok fogják biztosítani, melyek nem csak a játékmenetet változtatják meg jócskán, de mindegyikhez másmilyen induló pakli jár majd. Ráadásul az ellenfeleink is használni fogják őket: a 8 boss a 8 másik class-t fogja képviselni, melyek szintén a Shrine-ok erejére fognak támaszkodni. Nem lesz tehát könnyű dolgunk az előre vezető úton!

Hamarosan tehát itt az új single player kaland: a Rumble Run december 13-án, csütörtökön nyílik majd meg.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva